Sztárok

Elhunyt Bráda Tibor

Életének 81. évében, súlyos betegség után távozott az élők sorából.

Egy gazdag, sokszínű művészi pálya állomásai

Életének 81. évében, súlyos betegség után elhunyt Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész - adta hírül az MTI.

Bráda Karcagon született 1941-ben. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1967-ben Pap Gyula, Sarkantyu Simon és Szentiványi Lajos tanítványaként kapott diplomát, már ugyanebben az évben oktatni is kezdett az intézményben.

1969-71-ben Derkovits-ösztöndíjasként Szentiványi Lajos tanársegédje, majd a szobrászok alakrajz tanára volt. 1971-től a Képzőművészeti Főiskola tanársegédje, majd adjunktusa volt, 1987-ben docens lett. Tanítványai voltak többek között Bihari Sándor, Karsai Ildikó, Morvai László, Nagy Andrea, Simon János, Szilva József.

A dunapART alkotóközösség művészeti vezetője. 1967-től kiállító művész. Figurális képeit határozott színkezelés, a színek finom összhangja jellemzi. Korai, sötétebb tónusú festmények után az 1970-es évek második felében gazdag koloritú, oldott festésű, kontrasztos színkompozíciókat alkotott. Az 1980-as évek közepére színvilága a pasztellszínek felé tolódott, az 1990-es években nagy formátumú festményeket készített.

Bráda Tibor a magyar szakrális képzőművészet meghatározó alkotója, a Festészet napja programsorozat megalapítója.

Főbb művei közé tartozik a Budai Gyermekkórház Neurózis Osztályán található ólomüveg-ablak (1968), a mátészalkai színház kazettás famennyezete (1988), a canberrai magyar nagykövetség fogadótermének kazettás famennyezete (1989), a Dunabank tárgyalótermének falkazettái (1991), a tiszaújvárosi római katolikus templom üvegablaka (1994), pannók Budapesten és Debrecenben.

Egyéni kiállításai voltak többek között 1974-ben a budapesti Stúdió Galériában, 1985-ben a Medgyessy-teremben Debrecenben, valamint 1991-ben Heidelbergben. A festőművész munkái válogatott csoportos kiállításokon 1968-tól az Ernst Múzeumban, 1968-ban, 1977-ben, 1984-ben, valamint 1988-ban a Műcsarnokban voltak láthatók. Művei megtalálhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum közgyűjteményeiben.

Munkásságát 1984-ben Munkácsy Mihály-díjjal, 1990-ben a nápolyi Italia 2000 festészeti verseny 3. díjával, 2008-ban Pege Aladár-emlékdíjjal ismerték el. 2002-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, 2021-ben Pro Cultura Christiana-díjat kapott.

Bráda Tibortól október 11-én a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...