Sztárok

Döntöttek John Lennon gyilkosáról

Mark David Chapman úgy gondolja, járna neki a szabadlábra helyezés.

Hírnévhez akart jutni, életfogytiglant kapott

New York állam illetékes hatósága tizedkettedszer is elutasította John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman kérelmét a feltételes szabadlábra helyezésre. Az életfogytiglani büntetését töltő 67 éves Chapman augusztus végén jelent meg a feltételes szabadlábra helyezési kérelmeket elbíráló testület előtt – közölte hétfőn New York állam büntetésvégrehajtási intézeteket felügyelő hivatala.

A férfi 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A jelenleg New Yorktól északra, a Green Haven börtönben raboskodó férfi legkorábban 20 év után kérhette a feltételes szabadlábra helyezést.

Az újabb meghallgatás leiratát még nem tették közzé, de a korábbi alkalmakkor bűnbánatot tanúsított, 2020-ban például alávalónak nevezte tettét és azt mondta, hogy akkor sem fogja elhagyni a száját egyetlen panaszszó sem, ha úgy döntenek, hogy élete végéig börtönben kell maradnia.

Az MTI szerint két éve hangoztatta: kizárólag azért lőtte le John Lennont, mert az „nagyon-nagyon híres” volt, és „nagyon önző módon” ő is a hírnevet kereste a zenész megölésével. Chapman legközelebb 2024 februárjában folyamodhat újra feltételes szabadlábra helyezésért.

Nostradamus főként egy dologról ismert: jóslatai közül számos valóra vált már az évek során, holott a látnok az 1500-as években élt és írta meg próféciáit, mégis sorra igazolódnak be a modern világra jósolt jövendölései. Nos, az asztrológusnak III. Károly királyról is volt mondanivalója.

Leadfotó: John Lennon/Facebook

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...