Sztárok

Életmentő műtéten esett át, majd sokáig lábadozott: így érzi magát most a 88 éves Bodrogi Gyula

Májusban egy egész ország aggódott a Nemzet Színészéért, akit rövid időn belül kétszer is kórházba kellett szállítani. Bodrogi Gyula a történtek után most először nyilatkozott hosszabban egészségi állapotáról.

"Ha azt mondják, hogy itt a vége, az nem olyan nagy baj"

Májusban a Femcafe.hu is megírta, hogy 45 perces életmentő műtétet hajtottak végre Bodrogi Gyulán, a Nemzet Színészén. A 88 éves színészlegenda először légszomjra panaszkodott, majd egyre csak rosszabbodott az állapota. Végül társa, Angéla tanácsára felhívta régi barátját, Dr. Merkely Bélát, a professzor pedig rögtön "magához rendelte" a színészóriást. Így került sor végül arra a beavatkozásra, mely megmentette Bodrogi életét. A Kossuth-díjas színművészt nem sokkal később mégis a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika intenzív osztályára kellett szállítani. A művész ezután már az otthonában lábadozott, a TV2 kereste meg, Bodrogi pedig a tőle megszokott derűvel fogadta az újságírókat. Azt mondta: rettenetesen unalmas az élet, mióta nem dolgozik, s alig várja már, hogy végre visszatérjen a színpadra. A 88 éves színészlegenda ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy "kényszerpihenője" épp a nyári szünetre esett, így kényelmes, nyugodt körülmények között regenerálódhatott. Elárulta: ha az ember úgy érzi, nagy a baj, nem szabad pánikba esni, inkább mielőbb ki kell kerülni, vagy megoldani az adott szituációt. Bodrogi akkor úgy fogalmazott: nem fél az elmúlástól, hiszen tartalmas, gazdag és hosszú élet adatott neki. A színésznagyság leszögezte: a lassú leépülés az egyetlen dolog, amitől retteg. "Ha azt mondják, hogy itt a vége, az nem olyan nagy baj. De nyűglödni… azt nem" - fogalmazott akkor a Nemzet Színésze. Most végre kiderült, hol tart a felépülésben a 88 éves művész.

Lapozz tovább, máris folytatjuk!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      A sütőt még olykor azok is be szokták kapcsolni, akiktől távol el a főzés, mert elég, ha mondjuk csak fagyasztott pizzát dobna bele. Azonban van egy gyakori hiba, ami csökkenti a sütő élettartamát.
      Sztárok
      Az utóbbi időben rengetegszer merült fel Szoboszlai Dominik neve a sajtóban, de ő inkább a szerelmére koncentrált, és elvette feleségül.
      Fashion&Beauty
      A fenntartható öltözködés Mária dán királynő stílusjegye, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hosszú ideje újra és újra előveszi az egyik kedvenc ruháját.
      Lifestyle
      A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.