Még a pápa is elítélte a viharos románcukat: óriási botrányt keltett a két filmsztár viszonya, szerelmük mégsem állta ki az idő próbáját

Elizabeth Taylor és Richard Burton Hollywood aranykorának egyik legnagyobb álompárja volt: legendás, egyben viharos szerelmükből eget rengető botrány kerekedett, melyet még a pápa is elítélt.

Se veled, se nélküled

Richard Walter Jenkins egy bányászcsalád tizenkettedik gyermekeként látta meg a napvilágot 1925. november 10-én a walesi Pontrhydyfenben. A szegény, de kiválóan tanuló fiúra felfigyelt tanára, Philip Burton, aki örökbe is fogadta, és rávette tipikus walesi nevének megváltoztatására. Burton 1943-ban a brit légierőnél szolgált, majd navigátorként harcolt, de látáshibája miatt nem lehetett pilóta: leszerelése után vidéki színpadokon lépett fel, 1950-ben New Yorkban, egy évig ismét Angliában szerepelt, majd 1952-ben Hollywoodba szerződött. Egy évvel később bekerült a nagy hírű londoni Old Vic társulatba, ahol Shakespeare-szerepek egész sorát játszotta, hamarosan pedig megkapta első filmfőszerepét a Nagy Sándorban, a világhírnevet azonban a John Osborne drámájából készült Dühöngő ifjúság hozta meg számára. A második világháború utáni időszak egyik legnagyobb brit színésze sokat szerepelt a címlapokon, főként az Elizabeth Taylorral folytatott viszonya, majd viharos románca miatt. További részletek a galériában!

Burton 1963-ban megkapta Antonius szerepét a Kleopátrában: minden idők egyik legköltségesebb szuperprodukciója hatalmas ünneplésben részesült – ebben a nézettség és a siker mellett az is közrejátszott, hogy a forgatás közben szerelmi kapcsolat szövődött a két főszereplő, Burton és Liz Taylor között.
Kattints a további képekért!

2011. március 23-án hunyta le örökre a szemét a többszörös Oscar-díjas és Golden Globe-díjas angol–amerikai színésznő, aki imádta a gyémántokat és gyűlölte, ha Liznek hívják.

Leadfotó: API/GAMMA/Gamma-Rapho via Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...