Sztárok

Negyedik gyermekét várja a magyar színészházaspár: közös darabjuk előadásán jelentették be a hírt

Örömteli bejelentést tett Pindroch Csaba és Verebes Linda, miszerint hamarosan újabb taggal bővül a családjuk, hiszen negyedik gyereküket várják.

Gyermekáldás

Negyedik gyermekét várja Verebes Linda és Pindroch Csaba. A színészpár az örömhírt a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színpadán jelentette be a keddi, Mr. és Mrs. című előadásuk előtt – írta meg a nool.hu. Hozzátették, hogy Linda áldott állapota miatt a darab kis ideig szünetel.

A Szeretlek, Magyarország műsorvezetőjeként nemrégiben debütáló Jászai Mari-díjas színész és Verebes István színművész lánya 2006-ban kötötték össze hivatalosan is az életüket, majd három gyermekük is született: kislányuk, Mira 2008-ban, majd két fiuk, Richárd 2014-ben és Patrik 2015-ben. Nemcsak a magánéletben alkotnak összeillő párost, hanem a színpadon is: 2010 óta játsszák kétszereplős komédiájukat, amivel Csaba szülővárosában, Salgótarjánban is fellépnek. Kapcsolatukról és családjukról tavaly a Femcafe.hu-nak meséltek.

Csaba minden évben megkérte a kezemet, de hogy csak hét év után lett belőle esküvő, az nekem köszönhető. Tudtam, hogy igent fogok mondani és ő lesz a férjem, de nem 19 évesen akartam erre igent mondani. A legtöbb barátnőm és ismerősöm éveken át várta, hogy megkérjék a kezét, nálunk viszont nem én sürgettem az esküvőt” – mesélte Linda az interjúban, mire férje elárulta, ő anno nem akart nagy esküvőt, mert boldogan elvakációzott volna abból a pénzből a Maldív-szigeteken vagy Thaiföldön, de ilyen téren hölgyválasz volt náluk. Ennek ellenére nem bánta meg, hogy végül nagy esküvőjük volt.

A színésznő és családanya arról is beszélt, hogy pontosan akkor vállaltak gyereket, amikor szerettek volna. „Nem sürgetett semmi, természetesen, szerencsésen alakult. Hatalmas ajándékként éltük meg, mikor megszületett a kislányunk. Nem emlékszem nehézségre, csak boldogságra. A hozzáálláson sok múlik, hogy a nehézséget vagy az örömöt látod benne” – fogalmazott lapunk munkatársának múlt évben Verebes Linda.

Az énekesnő másodszor is örök hűséget fogadott társának, Bakos Gergőnek. A vajdasági esküvő részleteiről Dér Heni múlt héten számolt be, most azonban egy remek videót is feltöltött a közösségi oldalára, mely az első hitvesi táncot örökíti meg.

Leadfotó: facebook.com/csabapindroch

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Home&Design
      Végre olyan trendek, amelyeket könnyedén az egyéni igényeinkhez igazíthatunk. Lássuk, milyen lakberendezési stílusok, elemek és színek kerülnek előtérbe idén tavasszal.
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.