Sztárok

Eszenyi Enikő megható módon emlékezett meg néhai férje, Kaszás Attila születésnapjáról

A színésznő egy archív felvételt osztott meg a közösségi oldalán, így emlékezett 2007-ben elhunyt volt férjére. Kaszás Attila 62 éves lenne.

62 éve született Kaszás Attila

Kaszás Attila nevéhez legalább hetven színházi szerep és negyvennégy film fűződik, legismertebb alakítása a Padlás című musical Rádiósa volt. A népszerű Jászai Mari-díjas színész 2007 márciusában egy próba után agyvérzést kapott, majd kómába esett. Négy nap múlva, pár nappal a 47. születésnapja után hunyt el.

A színművész első felesége Eszenyi Enikő volt, akivel még a Színművészeti Főiskolán szerettek egymásba, majd évekig együtt játszottak a Vígszínházban is. 18 évnyi házasság után 2001-ben váltak el.

Kaszás Attila március 16-án lett volna 62 éves, ebből az alkalomból pedig egykori felesége egy közös szereplésük emlékét osztotta meg a közösségi oldalán szerda este. A felvételen Eszenyi Enikő és Kaszás Attila mellett Pap Vera látható, aki 59 éves korában hunyt el 2015-ben.

Ma van Attila születésnapja! Szerencsés vagyok, mert a 62 évből 24-et vele tölthettem. És drága Vera volt a legjobb barátnőm! Fáj a szív… igen” – fűzte a szívszorító videóhoz a színésznő.

Kaszás Attila tragikus halálának idén március 23-án lesz a 15. évfordulója.

Fehér Anna a Szomszédok című teleregényben alakította Alma karakterét, melynek köszönhetően a neve az egész ország számára ismertté vált. A színésznő nemrég felidézett egy hihetetlen történetet a sorozattal kapcsolatban, melynek Hofi Géza is fontos részét képezte.

Leadfotó: facebook.com/vigszinhaz

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Lifestyle
Próbáld ki ezt a módszert, és többé nem kell bosszankodnod a reggeli készülődés közben! A vaj kenhetősége garantált, a reggeli élmény pedig még kellemesebb lesz.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...
Sztárok
December 12-én berobbant a mozikba az új romantikus magyar vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?, amely már most hatalmas népszerűségnek örvend.
Lifestyle
A Bakot egy bizonyos esemény, amire nem számított, rádöbbenti arra, mennyire fontos is a családja. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Karácsonykor sorra követik egymást a családi összejövetelek és a rokonlátogatások, ezért érdemes még most beszereznünk néhány elegáns, alkalmi ruhát, amikben csinosak lehetünk az ünnepek alatt.