Rubint Réka: "Legyenek szívesek minket egy urnában összekeverni"

Rubint Réka volt a Palikék Világa by Manna - Három Igazság rendhagyó adásának a vendége. Rékának a családja korábbi műsorokban elmondott igazságaira kellett reagálnia, amit nagyon őszintén, sokszor sírással küszködve tett meg.

Furcsa rendelkezés

Schobert Norbi korábban azt nyilatkozta Palik Lászlónak, hogy ő és Réka nem tudnának egymás nélkül élni. Réka elmondta, hogy már rendelkeztek is arról, mi történjen velük haláluk után. „Megbeszéltük, és kértük a gyerekeinket, hogy ha egyszer oda kerül a sor – 100 éves korunk környékén –, hogy el kell búcsúzni tőlünk, akkor legyenek szívesek minket egy urnában összekeverni. Merthogy mi úgy is alszunk, mint egy fonott kalács, minket ha valaki megnézne, ahogy éjszaka alszunk, azt mondaná, hogy ezek jó, hogy nem fojtják meg egymást. Mi tényleg így élünk, és a tornácos erdei rönkházról annyit, hogy úgy tudom elképzelni, hogy a legnagyobb a konyha és a nappali, ahonnan rá lehet látni a tornácra, ahol Norbi szivarozik, ott van a lábánál a Hachi. Aztán majd jönnek az unokáim. Remélem, minden gyerekünknek lesz két gyereke, akkor hat unokám lenne, de lehet kilenc is...” – mesélte Réka, aki családjuk korábban megélt tragédiáról is őszintén vallott a műsorban. Visszaemlékezett arra is, hogyan élték meg gyermekei és ő maga a legnehezebb időszakokat.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.