Rubint Réka: "Legyenek szívesek minket egy urnában összekeverni"

„Szerelmes voltam apukámba”

„Az apukám halálát nagyon-nagyon nehezen viseltem, mert az édesapám ölében nőttem fel, szerelmes voltam apukámba. Ő Halak csillagjegy volt, én meg Rák, mi úsztunk együtt, mint hal a vízben. Fél szavakból értettük egymást, óriási cinkostársak voltunk, mindig kijátszottuk anyukámat. A kisfiam, a pici Zalán egy kis bölcs Buddha, mintha nem is egy 10 éves gyerekkel beszélnél, és ő is halak... Megérkezett Zalánba az apukám, a mozdulatai is az édesapámé” – magyarázta Rubint Réka, aki úgy érzi, hogy mindegyik gyermekétől mást tanult. Zalán nyugalomra inti, Norbika arra, hogy megtanulja kimondani, hogy szeretlek, Lara pedig arra, hogy szembe nézzen saját magával, hiszen ő olyan az édesanyának, mint egy tükör. Rubint Réka az adásban azt is bevallotta: 15 évesen a testnevelőtanára meg akarta buktatni tesiből, de ennek hatására indult el azon az úton, amelyből aztán fényes karriert épített.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Leni Klum szemet gyönyörködtető külsejére bizony a legnagyobb divatmárkák is felfigyeltek már – volt kitől örökölnie szépségét, így egyáltalán nem csoda, hogy a fiatal lány anyja nyomdokaiba lépett.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.