Hihetetlen, mennyire megváltozott a plasztikától Olivia Newton-John lánya: Chloe teljesen kifordult önmagából 36 éves korára – fotók

Nem túlzás azt állítani, hogy Olivia Newton-John lánya a plasztikai beavatkozások egyik legrosszabb mintapéldája. Chloe még csak 36 éves, de már most alig hasonlít egykori önmagára.

Többször feküdt kés alá, mint kellett volna

Olivia Newton-John neve mindenki számára ismerősen cseng, hiszen az 1978-ban bemutatott Grease-nek köszönhetően örökre beírta magát a filmtörténelembe. Az énekes-színésznő egyik pillanatról a másikra hatalmas szupersztár lett, a karrierje fénysebességgel ívelt felfelé, mostanra pedig már négy Grammy-díj büszke tulajdonosának mondhatja magát. A magánéletében azonban már kevésbé volt szerencsés, ugyanis 1991-ben a vállalkozása váratlanul csődbe ment, a következő évben pedig mellrákot diagnosztizáltak nála, amit fájdalmas műtét és kemoterápia követett. Később első házassága Matt Lattanzival zátonyra futott, majd megismerkedett Patrick McDermott filmszakemberrel, aki nyolc együtt töltött év után váratlanul eltűnt a tengeren. A sorozatos megpróbáltatások után végül 2008-ban újra rátalált a boldogság, ugyanis kimondta a boldogító igent John Easterling üzletembernek, akivel azóta is boldogan él együtt Floridában. No és persze amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy első férjétől született egy lánya, akivel nagyon szoros és harmonikus kapcsolatot ápol. Azonban Chloét sem kerülték el a nehézségek: elmondása szerint rengeteget küzdelemmel járt, hogy a reflektorfényben kellett felnőnie, a kéretlen hírnév pedig negatív hatással volt a személyiségére – ha más nem is, a túlzásba vitt plasztikai műtétjeinek eredménye tökéletesen bizonyítja az állítását. Galériánkban megmutatjuk, milyen döbbenetes átalakuláson ment át a Grease sztárjának egyetlen lánya:

Chloé Rose Lattanzi 1986. január 17-én látta meg a napvilágot Los Angelesben. Édesanyja az első években a karriert is félretette gyermeke nevelésének érdekében, hamarosan azonban jött a hidegzuhany: Oliviánál mellrákot diagnosztizáltak, amit a kislány is megsínylett. A kemoterápia hónapjai után a család Ausztráliába utazott, a színész-énekesnő avokádófarmjára.
Kattints a további képekért!

Christina Aguilera jó ideje a reflektorfényben éli életét: a 41 éves énekesnőt az évek alatt gyakorlatilag már mindenféle frizurával és sminkkel láthattuk, ám talán az alakja az, ami a legszembetűnőbben megváltozott az idő múlásával…

Leadfotó: Ingo Wagner/picture alliance via Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Bár a címben említett két módszer is sok háziasszony szerint hatékony konyhai praktika, van még egy zseniális trükk, amit kipróbálhatsz.
Egészség
Nem csupán a fogyásban segíthet az, ha belecsempészed reggel a vízbe ezt a különleges összetevőt.
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...