Sztárok

Hibázott a királyi család: a koronavírus-járvány közepette 18. szülinapi bulit tartott a hercegnő

Megünnepelte a nagy napot

Katalin Amália a Reuters információi szerint 21 vendéget invitált meg a 18. szülinapi bulijára, annak ellenére, hogy a holland kormány már hetekkel ezelőtt arra kérte a polgárait, hogy a koronavírus-járvány miatt ne hívjanak meg négy embernél többet az otthonukba, ráadásul nagyanyja, a korábbi holland királynő, Beatrix is kapcsolatba került a vírussal nemrégiben. A hírek szerint azonban a hercegnő talán mégsem szegte meg olyan szigorúan a szabályokat: állítólag már korábban lemondta a beltéri ünneplést, és az utolsó pillanatban egy csendes, kültéri találkozót hozott össze a palotakertben, mindezt pedig Mark Rutte miniszterelnök is alátámasztotta.

Hollandiában országszerte szigorú lezárások vannak hetek óta (december 19. óta újra „kemény” lezárás van az omikron miatt, vagyis január közepéig zárva tartanak a nem alapvető fontosságú dolgokat áruló boltok és az összes közintézmény), a két héttel ezelőtti bulin így csak azok a beoltott meghívottak vehettek részt, akik teszteltek az esemény előtt. Rutte kormányfő azt is elárulta, Vilmos Sándor király később már így sem tartotta túl jó ötletnek az ünnepély megtartását. A buli főleg azután tűnhet egyesek számára visszásnak, hogy tavaly a holland királyi családot heves kritikák érték, amiért a korlátozások ellenére Görögországban nyaraltak.

A nagykorúvá vált hercegnő jelenlegi tervei szerint a középiskola befejezése után egy évig gyakornoki munkát szeretne vállalni egy nemzetközi vállalatnál, majd ezután kezdené meg egyetemi tanulmányait, valószínűleg Leidenben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Katalin egyszer s mindenkorra véget akar vetni a sussexiekkel való, évek óta tartó rossz viszonynak férje miatt.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...
Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...