Sztárok

Hibázott a királyi család: a koronavírus-járvány közepette 18. szülinapi bulit tartott a hercegnő

Tombol a járvány, de a holland hercegnő így is szülinapozott. Végtére is, csak egyszer 18 éves az ember…

Nagykorú lett Katalin Amália hercegnő

Katalin Amália hercegnő, a holland trón örököse december 7-én töltötte be a 18. életévét. Vilmos Sándor holland király és felesége, Máxima hercegné legidősebb, immár már nagykorú lánya nagy népszerűségnek örvend hazájában, de pár hónapja nemzetközileg is nagy szimpátiát váltott ki azzal a lépésével, hogy önként lemondott arról a pénzösszegről, ami felnőtté válásakor automatikusan járna neki, egyfajta zsebpénzként. Akkor azt mondta, kényelmetlenül érezné magát, ha lényegében a semmiért elfogadná a jelentős összeget, ezért amíg nem kezdi meg hivatalos teendőit, nem kér fizetséget sem.

Mindez azonban reményei szerint még nem következik be egy ideig, egy pár hete megjelent, hivatalos biográfia alapján ugyanis Katalin Amália még egyáltalán nem érzi felkészültnek magát ahhoz, hogy uralkodó váljék belőle, noha elkötelezett az iránt, hogy élete végéig a hazája szolgálatába álljon. Bár eddig jószerével a nyilvánosság kizárásával élte az életét, azzal, hogy hivatalosan is véget ért a gyermekkora, az jár, hogy egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a holland királyi család teendőiből, idővel pedig ő lesz az ország uralkodója is.

Hogyan ünnepelt a hercegnő? A következő oldalon kiderül, lapozz!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.