Auschwitz hiénája: Irma Grese a szadista és nimfomán felügyelőnő

22 évesen végezték ki a nimfomániás nőt

Michael H. Kater, Hitler youth könyvéből az is kiderül, hogy Grese nimfomán volt. Temérdek férfival és nővel volt viszonya, még az auschwitzi tábor parancsnokával, Josef Kramerrel, és a hírhedt orvossal dr. Joseph Mengelével is. Az egyik leghosszabb tartó viszonyát egy Blockova nevű nővel tartotta fenn, de amikor megunta, kivégeztette. Mengele pedig ekkor vetett véget a kapcsolatuknak, amikor rájött, hogy Grese más nőkkel is lefekszik, mivel ezzel megszegi a törvényeiket: szigorúan tilos volt a homoszexualitás.

Ugyanakkor volt egy szerelme is, a 14 évvel idősebb Franz Hatzinger, akit a táborban ismerhetett meg. Mondhatni épp a házas férfi okozta a vesztét. 1945-ben a Belsenben található táborba szállították, és továbbakarták küldeni. Ám arra kérte Joseph Kramert, hadd maradhasson még egy kicsit a férfi miatt. Csakhogy így a táborban felismerte egy egykori rab, és jelentette egy brit rendőrnél.

1945 tavaszán a britek letartóztatták Gresét, és 45 másik nácival együtt háborús bűncselekményekkel vádolták meg. Grese nem vallotta magát bűnösnek, de mániájának tanúi és túlélői vallomása miatt halálra ítélték. A tárgyaláson az is kiderült, hogy a lány szexuális örömet érzett a szadista tettek elkövetése során.

1945. december 13-án felakasztották. Mindössze 22 éves volt, így ő a legfiatalabb náci háborús bűnös, akit felakasztottak. 20 perc elteltével a holttestét levágták, majd a Hamelni börtön szomszédos udvarán temették el. 1954-ben a holttestét átvitték a börtön melletti Am Wehl temetőbe.

leadfotó: instagram

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
A Max streaming szolgáltatás tomboló sikernek örvendő tévésorozatának második évadában az eredeti főszereplők (Pedro Pascal és Bella Ramsey) is visszatérnek, ám mellettük egy új kulcsfigurát is...
Lifestyle
Érdekes végeredménnyel zárult egy felmérés, melynek révén arról kaphatunk képet, hogy nyelvünk mely kifejezését tartják a legcsúnyábbnak a magyar internetezők.
Lifestyle
Van egy kevésbé ismert, ám könnyen beszerezhető szer, amit érdemes a nagytakarítások során neked is kipróbálnod, ugyanis a szállodák takarítói is erre esküsznek, mondván hatékonyabb, mint a...
Egészség
A HMPV főként a gyermekeket és a legyengült immunrendszerű egyéneket támadja, és egyes esetekben tüdőgyulladáshoz is vezethet.
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg hosszú ideje élnek boldog, kiegyensúlyozott házasságban, egy szakértő szerint pedig nem akárminek köszönhető, hogy még mindig megvan köztük a kémia.
Lifestyle
A 2022-ben kirobbant ukrajnai háború miatt számos európai ország ismét bevezette, vagy épp megerősítette a kötelező sorkatonaság intézményét, ekként növelve katonai kapacitását. Vajon Magyarország is...