Sztárok

Elhunyt Urbán Erika, Kabos László özvegye

A Vidám Színpad egyik legkedveltebb színésznője 71 éves volt. Urbán Erika és Kabos László nemcsak a színpadon, de az életben is több mint három évtizeden át alkottak egy párt.

Meghalt Urbán Erika

Urbán Erika, a Vidám Színpad egyik legkedveltebb művésze 71 éves korában elhunyt – adta hírül a Színház Online.

A színésznő 1949. július 27-én született, Szolnokon. Édesanyja Bege Margit színművésznő volt. Első fellépéseinek helyszíne a Veszprémi Petőfi Színház volt, főiskolásként pedig a Nemzeti Színházban lépett fel. 1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a következő évadtól kezdve pedig már a Vidám Színpad egyik legnépszerűbb művésze volt. Kabos Lászlóval legendás párost alkottak mind a színpadon, mind az életben 1971-től kezdve egészen a komikus 2004-ben bekövetkezett haláláig. A színésznő két könyvet is írt kapcsolatukról, Az én Kabosom és a Sors pórázán címmel

Nagy volt köztük a korkülönbség, több mint 25 év, emiatt sokan támadták őket, de ők rácáfoltak mindenkire. „Sokan nem értették, hogy szerethettem bele Kabosba, (…) de imádtam Lacit, az illatát, a gyönyörű lelkét, pedig soha nem vett feleségül” – emlékezett egy riportban Erika.

Arról szólva, hogy soha nem házasodtak össze, úgy fogalmazott: „Át kellett volna térnem a zsidó vallásra, amit meg is tettem volna szívesen, de nem engedte, mert rettegett egy újabb holokauszttól. Nekem ő volt az anyám, az apám, a testvérem, a barátom és a szerelmem együtt. A sors rendelt minket egymásnak! Nem lehettem a felesége, csak szó szerint az élete társa” – fogalmazott a színésznő.

Erika állította, a Kiskabos mellett nem lehetett unatkozni. Bár a komikuskirálynak keserű sorsa volt, gyalog tért haza a haláltáborból, és elvesztette majdnem az összes rokonát, mégis legendás volt vidámsága, humora. „Anyukám, mindennek a jó oldalát kell nézni”– mondogatta.

Urbán Erikán 2019-ben életmentő műtétet hajtottak végre, akkor két hónapig feküdt kórházban, miután egy fogimplantátuma elrákosodott.

Nyugodjon békében!

Leadfotó: facebook.com/storymagazin

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...