Bejött a főorvos úr, közölte, hogy leukémia - Néhány óra alatt változott meg minden

Délelőtt 10-kor tudták meg, miért lett rosszul a kislányuk, délután pedig már jött a sebész, megkezdték a kemoterápiát is. Ennyi időt kaptak Dóri szülei, hogy átszervezzék az életüket. (x)

Bejött a főorvos úr, közölte, hogy leukémia

"Van pár percünk átszervezni mindent, mert mostantól sokkal több időt fogunk a kórházban tölteni, mint otthon.” Szilvi és Kálmán azt hitte, a Down-szindrómával született Dóri harca a fél éves kislány szívműtétjével lezárult. Alig egy évvel később sokként érte őket az újabb diagnózis, de kétségbeesésre nem volt idejük.

„Az ember mindig hajszol valamit, de amikor megtörténik a tragédia, minden átértékelődik. Tényleg az a probléma, hogy kidurrant az autó kereke, az a fontos, amin reggel mérgelődtem? Nem, az a fontos, hogy a gyerekem egészséges legyen.” Kálmán azonnal telefonált a munkahelyére, hogy másnap már nem megy be. Hónapokig váltották egymást a kórházban: ha Dóri éppen anyás volt, Kálmán cumisüvegekkel ingázott a kórterem és az otthonuk között, ahol nagyfiuk, Zsombi és a két hónapos Anna várta őket.

„A pszichológus szerint egy ilyen kihívás vagy megerősíti a családokat, vagy szétszakítja őket. Mi elhatároztuk, hogy össze fogunk tartani. Emlékszem, amikor meghallottuk a betegség nevét, Kálmán első szava az volt: megoldjuk” – meséli Szilvi, aki szerint az újrakezdéshez a Bátor Tábor rengeteg erőt adott nekik.

Végre nincsenek tabuk

Rafaeléknek az osztályon dolgozó nővér ajánlotta a súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak ingyenes élményterápiás programokat nyújtó alapítványt. „Ha minden ember csak egy napot eltöltene a Bátor Táborban, sokkal jobb lenne a világ. Olyan figyelmet, törődést kaptunk, ami a hétköznapokból általában hiányzik. Végre nincsenek tabuk. Teljesen természetesen kezdesz el beszélni a betegségről, a nehézségekről, mert tudod, hogy a másik pontosan érti, ő is átment rajta.”

Dóri közben kisiskolás lett, most éppen otthon tanulja a betűvetés rejtelmeit. „Mindenkinek nehéz ez a helyzet. Szürreális, hogy megint egy pillanat alatt megváltozik az élet, ami tegnap még normális volt, ma már nem az. A szünetnek egy picit örülök, mert féltem Dórit a vírustól. Senki nem tudja, milyen hatással lenne rá. A gyerekeknek azért hiányzik, hogy újra elmehessünk kirándulni, a Bátor Tábort is szokták emlegetni. Reméljük, hamarosan megint újrakezdhetjük.”

A Bátor Táborban évente 2000 érintettnek adnak bátorságot, erőt a gyógyuláshoz. Online is. Segíts adó 1%-oddal, hogy még több család életét indíthassák újra!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...
Sztárok
De nem csupán a hercegnének, hanem a királyi család összes tagjának, bármilyen furcsán is hangzik.
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy csupán egy népszerű, szinte minden háztartásban megtalálható gyümölcsre lesz szükséged ahhoz, hogy a burgonya ne csírázzon ki, és hetekig eltartható legyen?
Lifestyle
A Mérleg a hét közepén megismerhet valakit, aki nagyon mély benyomást tesz rá. Heti horoszkóp.