Elképesztő dolgot tett a menyasszony, miután családja nem szállt be az esküvő költségeibe

Tettére az internet népe és családja sem találta a szavakat, de a legrosszabb, hogy hazugságával le is bukott…

Költséges nap

Az esküvő mindenki számára mást jelent: a legtöbb pár hatalmas, világra szóló lagzit tervez, míg mások beérik a szolidabb ceremóniával is. Egyéni preferencia kérdése tehát, hogy szűk családi körben, vagy épp hatalmas tömeg előtt szeretnénk-e kimondani a boldogító igent, azt pedig szintén saját magunk döntjük el, kik azok, akiket mindenképp szeretnénk látni a nagy napon. Bár úgy szokás, hogy az esküvő költségeibe mind a menyasszony, mind a vőlegény családja beszáll, ha tud, ez egyáltalán nincs kőbe vésve, főleg ha valamelyik család anyagi helyzete miatt ezt nem is engedheti meg magának. Ilyenkor az ifjú pár magának teremti meg az anyagi körülményeket, és itt-ott igyekszik lefaragni a költségekből – ám volt egy menyasszony, aki nem ezt tette. A nő ugyanis mindenáron azt szerette volna, ha családja mindegy egyes tagja 15.000 dollárnyi összeggel hozzájárul álmai esküvőjéhez – ezt a kívánságát azonban nem sokan tudták teljesíteni, aki pedig nem fizetett, gonosz „tréfa” áldozata lett…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Ha nem szeretnél másnap fáradtan ébredni, akkor mindenképp kerüld ennek a népszerű italnak a fogyasztását, ugyanis összezavarhatja az alvásciklusod, és álmatlan éjszakákat okozhat.
      Sztárok
      Süveges Eszter, az ATV egyik időjósa harmadik gyermekével várandós, így hamarosan új időjárás-jelentő érkezik a csatornához.
      Sztárok
      2026-ban kerülhet a mozikba a kultikus animácis film, a Shrek ötödik epizódja, melynek magyar változatában már biztosan nem Gesztesi Károly fogja megszólaltatni a címszereplőt. Vajon tényleg a...
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.