Pálya- és szakmaválasztás - Teher helyett így lehet életre szóló jó döntés

Az a legszerencsésebb ember, aki olyan munkát végez, amit szeret - tartja a mondás. Ám ez úgy hangzik, mint valami kiváltság, pedig közel sem az. Az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. jövőt idéző rendszerének köszönhetően bárkinek megadatik a lehetőség, hogy az első munkanapjától az utolsóig örömét lelje abban a tevékenységben, amivel a kenyerét keresi. (x)

Életre szóló döntés

A fiatalok soha nem voltak könnyű helyzetben, hiszen tizennégy évesen felelős döntést hozni a jövőnkkel kapcsolatban, mondhatni merész vállalkozás. Ez igencsak megviseli az ifjúságot, de ne legyen kétségünk afelől, hogy legalább ugyanekkora traumán mennek keresztül a szülők is. Jól döntöttünk? Ebben az időszakban minden bizonnyal ez a leggyakrabban ismételgetett kérdés, ami rendre elbizonytalanítja az egész családot, olyannyira, hogy a bölcsőde óta vadakat terelő juhász is szentül kezdi hinni, ő mindig is tűzoltó akart lenni, de lehet, hogy inkább katona.

Nem irigyeljük a pályaválasztókat

Az IKK Zrt. nem ígéri, hogy a jövőben teljesen felhőtlenné válik ez az időszak az életünkben, ám azt igen, hogy a jól felépített rendszernek köszönhetően, leveszi a láthatatlannak tűnő, mázsás súlyokat a család válláról, és olyan egyedülálló lehetőséget biztosít, amelynek köszönhetően öröm lehet a tanulás, a munka.

Gyakorlati képzés, valós munkakörnyezetben

A hároméves szakképző iskolában a szakma mestereit képzik, az ötéves technikumban pedig a szakmatanulás és a gimnázium előnyeit élvezhetik a hallgatók. A következő kijelentés szinte hihetetlen, de igaz: a szakképzésben résztvevők - kivétel nélkül - ösztöndíjat kapnak, igaz, a mértéke a tanulmányi eredménytől függ. Az alapszakmák oktatása iskolarendszerben folyik, ám a gyakorlati képzést duális partnerek, cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben sajátíthatják el a tanulók. Az IKK Zrt.-nél hisznek abban, hogy az igazi sikert kitartó, jól megalapozott munkával és sok gyakorlattal lehet elérni. Éppen ezért, a beiratkozásnál még nem kell szakmát választani, csak ágazatot!

Nézzünk egy példát:

Tételezzük fel, hogy gyermekünk kreatív, és remek fotókat készít a családi nyaralásokon. Összeül a kupaktanács: legyen fotográfus, de legalább középvezetői szintű tudást vigyen magával. Bejelöli a kreatív ágazatot és az ötéves képzést, amelyért cserébe érettségi, illetve technikusi szakképzettség jár. Az oktatás az ágazati alapok megismerésével indul, és ha netán a csemeténk időközben rádöbben, hogy sokkal otthonosabban érzi magát kiadványszerkesztés közben, akkor sincs semmi veszve, hiszen egy év múlva, amikor a választásra kerül sor, gond nélkül lehet belőle grafikus. És ugyanez a lehetőség adott akkor is, ha a két iskolatípus között váltana!

Sosem volt még ilyen egyszerű a továbbtanulás

Ha tüzetesebben áttekintjük az IKK Zrt. által vázolt lehetőségeket, hamar rájövünk, hogy az eddig nagy kihívásokat jelentő kérdések, merre tovább, mit tanuljak és hol, szinte értelmetlenné válnak, és marad a - közel sem mázsás - dilemma: mestere legyek a szakmámnak vagy technikusa?

Tájékozódni az IKK Zrt. alábbi weboldalain érdemes:
https://szakkepzes.ikk.hu
https://szakkepzes.ikk.hu/tovabbtanulas

_
Fotók: shutterstock.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...