Egyre több börtön zár be Hollandiában – Ez áll a dolog hátterében
Új típusú intézkedések
A mottót, és a módszer lényegét egy mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy ahhoz, hogy a rabok emberként viselkedjenek, emberként is kell kezelni őket. A holland igazságügyi rendszer azzal próbálja csökkenteni a hagyományos értelemben vett börtönök számát, hogy speciális rehabilitációt kínál a mentális betegségben szenvedő rabok számára. Ez a rendszer sokkal inkább a megelőzésen és a megértésen alapul, mint a büntetésen. A bűncselekményeket elkövető emberek számára legtöbbször bírságot szabnak ki, olykor azonban kénytelenek részt venni egy pszichológiai rehabilitációs programon is. Ezáltal a börtönben töltött idő akár a felére is csökkenhet, ugyanis az igazságügy arra jött rá, hogy a hosszú börtönbüntetés a legtöbbször hatástalannak bizonyul, hiszen rengeteg a szabadulás utáni visszaesés.
Ezeket az új típusú intézkedéseket alternatív ítéleteknek is nevezik, amelyek azon az egyszerűnek tűnő elképzelésen alapulnak, hogy a bűnözőket is emberi lényekként kell kezelni. Ez a hozzáállás pedig hosszútávon is megtérül, hiszen a rehabilitáció után a megfelelően kezelt emberek a társadalom számára is hasznosak lehetnek. Miriam van Driel pszichológus szerint nagy hatással van a rabokra az, hogy hogyan bánnak velük a börtönben, hiszen a bánásmód meghatározza, hogy milyen emberként térnek vissza a társadalomba.