Sztárok

Felismered régi fotóján a híres színésznőt? Már 70 is elmúlt, de gyönyörű!

Nem fog rajta az idő.

Keveset láthatjuk

A kecskeméti születésű színésznő már négyéves korában színpadon játszott, később zongora- és táncórákra járt, imádta a verseket, irodalomtanár szeretett volna lenni. A legtöbben a Szabó Magda által írt, Abigél című regény filmes adaptációjából ismerhetjük, ő játszotta Zsuzsannát, a diakonisszát. Ritkán ad interjtút, mert nem szívesen beszél magáról, de mikor megjelenik a férje egyik premierjén vagy bármilyen más sajtónyilvános eseményen, az est mindig róla szól. Nem szánt szándékkel csinálja, de fiatalos személyiségével és bájával olykor elhomályosítja a nála harminc-negyven évvel fiatalabbakat is.

Ilyen gyönyörű volt huszonévesen a színésznő

Tanít és előad

Saját elmondása szerint, őt magát a színház és a művészet élteti és érdekli igazán, de ha feltöltődésre vágyik, akkor elindul sétálni, utazgat vagy kirándulni megy. A Magyar Táncművészeti Főiskola tanáraként sokat van fiatalok közt, saját unokái mellett növendékeit is anyai szeretettel tanítja.

Lapozz, a következő oldalon eláruljuk, ki a színésznő!

Fotó: Pinterest

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.