Lifestyle

Olvasásra fel! Ma kezdődik a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Több mint 170 program és 26 ország 160 kiállítója várja a közönséget a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely ma kezdődik a Millenáris parkban.

A világ fölmérése

A könyvfesztivál díszvendége idén Daniel Kehlmann német író lesz. A Budapest Nagydíjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese és Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke adja át a német szerzőnek, akit Darvasi László laudál a négynapos rendezvény megnyitóján. A kortárs német irodalom "csodagyerekeként" számon tartott író 1975-ben Münchenben született, jelenleg Bécsben és Berlinben él. Regényei és esszékötetei már huszonéves korában hatalmas kritikai és közönségsikert arattak Németországban, a világhírt pedig A világ fölmérése című regénye hozta meg számára: csak Németországban 2,3 millió példányt adtak el belőle és 46 nyelvre, köztük magyarra is lefordították. Kritikusai világszerte kifinomultságát, hatalmas tárgyi tudását, intelligenciáját és páratlan humorát dicsérik.

A cikk még nem ért véget, lapozz!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Lifestyle
Szalmonellával szennyezett liszttípust találtak egy Magyarországon is üzemelő nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc polcain Szlovéniában. A Happy Harvest néven idehaza is kereskedelmi forgalomba...
Sztárok
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik a Kaliforniát sújtó tűzvész. Több világsztár is arról posztolt a közösségi médiában, hogy a kialakult helyzet miatt el kellett hagynia az otthonát. Most Paris...
Sztárok
A táncművész és a sztárséf 2023-ban, a TV2 Dancing with the Stars című táncos showműsorában találkozott először, amiben fényes győzelmet arattak. Munkakapcsolatuk hamar szerelemmé érett, és most úgy...
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a...
Sztárok
A sztárséf karján egykoron az énekesnő egészalakos képe pompázott, ám Krausz Gábor úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy új mintát varrasson a tetoválásra.