"Nem érdekel, mit írnak rólam a 18-19 éves bloggerek" - Interjú Borsa Brownnal
Mielőtt főállású író lettél volna, egy multicégnél dolgoztál. Miért nyergeltál át a regényírásra?
Először csak szerelmes verseket, naplókat írtam, aztán unalmas munkaóráimban elkezdtem dolgozni egy regényen. Amikor a barátnőm elolvasta, azt mondta, hogy ezzel kezdeni kellene valamit. Én húzódoztam, kicsit szégyelltem is a könyvet, nem akartam senkinek sem megmutatni. Kb. 5-6 évig rugdosott, mire elkezdtem elküldeni különböző kiadóknak.
Egy korábbi interjúdban azt mondtad, hogy nem a kritikusoknak, hanem az olvasóknak írsz. Ezek szerint olyan mások az igények, a követelmények, hogy egyszerre nem lehet megfelelni a szakmának és a rajongóknak?
Egy komoly kritikus véleménye érdekel, de manapság már inkább a bloggerek nevezik magukat kritikusnak. A legtöbben 18-19 évesek, sok könyvet olvasnak, ezért azt hiszik, elég képzettek ahhoz, hogy bíráljanak. Én nem akarom tenni nekik a szépet, meghúzom azt a bizonyos határt: ha ír valami jót a könyvemről, azt azért tegye, mert tényleg tetszik neki, ne azért, mert barátkozom vele. Vannak ugyanis olyanok, akik azért húzzák le a munkádat, mert nem találnak hozzád utat. Mindaddig, amíg az olvasóim szeretik, amit csinálok, mindaddig, amíg egy háromgyerekes anya a napi 15 perc szabadidejét arra szánja, hogy az én könyvemet bújja, nem érdekel, mit írnak rólam a 18-19 éves bloggerek. Ha lenne egy érett, komoly könyvekkel foglalkozó kritikus, aki véleményezné a regényeimet, ahhoz másképp állnék. Szeretem a kritikát, de nem szeretem a kritizálást.
Egy kritikát sem szoktál elolvasni?
Van, amit elolvasok, de nem szoktam rá reagálni, főleg nem úgy, ahogy az elején. Akkor még ráugrottam az ilyesmikre, mostanra azonban elengedtem. Az olvasókból élek, ők szeretnek, ők adnak erőt. Bizonyos szintig fontos, hogy mit gondol rólam a szakma, de nem annyira, hogy arra nekem reagálnom, válaszolnom kelljen.
Mennyire nehéz nőként érvényesülni az irodalom világában? Vannak ezzel kapcsolatban negatív tapasztalataid?
A regényírás szerintem pont egy olyan szakma, ahol a nemek közötti különbségek nem annyira érezhetőek: itt nincs akkora hangsúly azon, hogy nő vagyok vagy férfi. De azt gondolom egyébként, hogy a mai világban nehezebb nőnek lenni. A „gyengébbik nem” a nő, mondják sokan – hát, nagyon nem. Szerintem marha erősek vagyunk, erősebbek, mint a férfiak. A következő könyvem, A férj prostija pontosan erre a társadalmi problémára helyezi a hangsúlyt: a férfiak nőiesek, a nők férfiasak lettek, emiatt kapcsolatok, házasságok mennek tönkre. A könyv egyébként egy édesanyáról szól, aki elmúlt 40 éves, három gyereke van és egy elég jól kinéző férje, aki minden reggel fölveszi az öltönyét, majd elmegy dolgozni. A nő pedig rájön, hogy semmit sem ér az élete, mert évek óta csak a házimunkával foglalkozik. Azt a folyamatot mutatom be, hogyan szerzi vissza a nőiességét, hogyan csábítja el a férjét. Lehet, hogy néhány női olvasóm majd a férje orra alá nyomja a könyvet, és azt mondja, olvasd el, ezek mi vagyunk. Ha pedig ezzel akár csak egy házasságot is megmentek, akkor már boldog leszek.
Mennyiben mintázod önmagadról a női karaktereket?
A sírást mindenképpen (nevet). Nagyon szeretek sírni, mert ez az egyik legszebb érzelemkifejezés, amitől borzasztóan sokat kaphatunk. A makacsságom is benne van a figurákban, illetve a nőiességem, utóbbi egyébként fontos eleme az életemnek. És persze én is vágyok arra, amire a női karaktereim: egy erős férfire.
Melletted is van egy erős férfi…
Igen. Van egy férjem és két lányom.
Előfordult már, hogy támadtak, kritizáltak azért, mert kétgyerekes édesanyaként erősen erotikus, szenvedélyes regényeket írsz?
Szemtől szembe még nem, de a hátam mögött biztosan. A Maffia-trilógia után például azt pletykálták, hogy Olaszországban árultam a testem, az Arab-trilógia után pedig azt, hogy "dubajoztam". Ha valaki összemossa az írót a könyvével, vagy annak témájával, az nem engem minősít, hanem őt.
Milyen a viszonyod az olvasókkal, tartod velük a kapcsolatot?
Igen. Nagyon közvetlen típus vagyok: ha valaki most idejönne és rám köszönne, rögtön beszédbe elegyednék vele. Az olvasói levelekre is mindig reagálok. Ha leülnek és időt szánnak arra, hogy írjanak nekem, akkor én miért ne válaszoljak?
Mindenkinek visszaírsz?
Igen, mindenkinek. Lehet, hogy 3-4 nap késéssel, de senkit sem hagyok ki. Az az igazság, hogy ha nem válaszolok, nem tudok aludni…
Igen, mert maximalista vagy…
Pontosan. Az oldalamon keresztül is tartom a kapcsolatot az olvasókkal, illetve van egy zárt csoport, Borsa-karakterek a neve, ahol csak mi, nők vagyunk, és a regényeim férfi karaktereit beszéljük ki. Na, ott nagyon közvetlen a hangulat. Csináltunk már egy találkozót is, a Borsa klubot is, és azt is nagyon élveztem. Jó látni, hogy egymásra találnak, barátságokat kötnek egy-egy könyv miatt. Az egyik könyvbemutatómon például sokan 4 órát vártak arra, hogy sorra kerüljenek; két egymás mellett álló női olvasóm ez alatt az idő alatt úgy megkedvelte egymást, hogy telefonszámot cseréltek, és utána is rendszeresen találkoztak.
Fotó: Facebook/Borsa Brown
Oldalak
Hasonló cikkek
