A kakas, ami 18 hónapig élt fej nélkül
18 hónap fej nélkül
Mike végül akkora sztárrá vált, hogy Olsenék kénytelenek voltak országos roadshow-ra indulni vele, a különböző állomásokon az embereknek 25 centet kellett fizetniük azért, hogy lássák a kakast. Mint ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, sokan megpróbálták a saját Mike-jukat létrehozni, de persze sikertelenül. Bele se merünk gondolni, hány szerencsétlen tyúk és kakas lelte halálát amiatt, hogy a gazda egy fej nélkül is élő mutánst szeretett volna csinálni.
Mike egyébként a roadshow egyik állomásán halt meg, egy phoenixi hotelszobában érte a vég. Éjszaka Olsenék arra lettek figyelmesek, hogy az állat fulladozik, ám nem tudtak rajta segíteni, nem volt náluk a pipetta. A kakas végül 18 hónapot abszolvált fej nélkül és több ezer dollárt keresett gazdáinak, joggal mondhatjuk tehát, hogy megtette, amit megkövetelt a haza. Fruitában szobrot is kapott, ami még sokáig hirdetheti dicső teljesítményét.
Kész horror! Ez a világ leghátborzongatóbban szaporodó állata
Nem biztos, hogy ezt tudni akartuk.