Lifestyle

A kakas, ami 18 hónapig élt fej nélkül

Miracle Mike

Mint ahogy arra számítani lehetett, az állat óriási szenzáció lett Olsenék lakhelyén, Fruitában. A férj, Lloyd okos volt, először senkinek sem mutatta meg, csak beszélt róla. Fogadott a barátaival, hogy prezentál nekik egy fej nélkül is vígan kapirgáló kakast, akik persze nem hittek neki - később nyilván viríthatták a zsetont. Mike hírneve lassan átlépte Fruita határait, és a világ minden táján beszélni kezdtek róla. Riporterek keresték meg Olsenéket, Mike-ból pedig egy csapásra Miracle Mike lett.

Az agya nagy része épen maradt

Mike még a Utahi Egyetemet is megjárta, ahol a szakemberek összezavarodva figyelték a furcsa teremtményt. Számtalan tesztnek vetették alá, amikből kiderült, hogy a lefejezés során a penge elkerülte a fő nyaki vénákat, az egyik fülét, valamint az agytörzs nagyobbik részét, vagyis a szervezet működéséhez elengedhetetlen funkciók nem sérültek, ezért maradhatott életben - írja a mult-kor.hu. Mi, emberek azonnal belehaltunk volna ebbe a "mutatványba", egy baromfi agyának nagy része azonban a koponyája hátsó részében található, így van esélye a túlélésre. Mike abból a szempontból is szerencsésnek mondható, hogy a megalvadt vér lezárta az elvágott vérerek végét, tehát a kakas elvérezni sem tudott.

Fotó: Instagram

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
Lindsay Lohannak esze ágában sincs rejtegetni az igazságot: a színésznő simán megmutatja a nyilvánosság előtt teljesen természetes arcát, amihez követőinek is van egy-két szava.
Sztárok
A sussexiek folytatták a karácsonyi hagyományt, és idén is kiadták családi képeslapjukat, melyen többek között a már nem is olyan kicsi, ritkán látott Archie és Lilibet is feltűnik.
Fashion&Beauty
A spanyol uralkodópár a közelmúltban Rómába utazott egy kétnapos állami látogatásra, ahol Letícia királyné elegáns öltözékeivel hívta fel magára a figyelmet, egyik legemlékezetesebb szettje mellett...
Lifestyle
A Rák egy váratlan eseményre vagy változásra számíthat a családi és a magánéletében. Napi horoszkóp.
Christmas
Természetesen nem csak ajándékként jók, hanem saját magadat is meglepheted vele, ha fel akarod dobni a szobád hangulatát.
Fashion&Beauty
Egy nagyszerű pedikűrökben gazdag év vár ránk!