Egészség

Dráma: súlyos betegséggel küzd Kasza Tibi édesanyja

Cukorbeteg Kasza Tibi édesanyja

Mária, a showman édesanyja cukorbeteg, jelen pillanatban is kerekesszékhez van kötve. Nemrég még olyan rossz volt az állapota, hogy az orvosok amputálni akarták a lábát.

"Fél éve kezdődött a kálvária, aminek anyu súlyos cukorbetegsége az oka. Egy napon ijesztő roppanást érzett, majd nem tudott lábra állni. Mint az orvosok megállapították, a lába egész csontszerkezete összeroppant. Bár azt mondták, hogy nincs tovább, amputálni kell a lábát, én ezt semmiképpen nem engedtem. Minden követ megmozgattunk a testvéreimmel együtt, hogy más megoldást találjunk, és megmentsük a lábát" - nyilatkozta Kasza Tibi a Blikknek.

A lap megkereste Dr. Rembeczki Lászlót, az ő osztályára vitte el ugyanis Tibi és két testvére az édesanyjukat. Az orvos elmondta, a cukorbetegség nagyon gyakori, és a vele együtt járó érszűkület gyakran vezet végtagvesztéshez. Az amputáció azonban egy komplex eljárás segítségével elkerülhető, ehhez persze speciális szakértelem kell. Dr. Rembeczki ezt az eljárást alkalmazta Marika esetében is; Kasza Tibi reméli, édesanyja állapota a kezelés hatására rohamosan javulni fog.

Mik a diabétesz tünetei? Lapozz, hogy időben felismerhesd a kórt!

Fotó: Facebook

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
Lifestyle
Szalmonellával szennyezett liszttípust találtak egy Magyarországon is üzemelő nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc polcain Szlovéniában. A Happy Harvest néven idehaza is kereskedelmi forgalomba...
Sztárok
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik a Kaliforniát sújtó tűzvész. Több világsztár is arról posztolt a közösségi médiában, hogy a kialakult helyzet miatt el kellett hagynia az otthonát. Most Paris...
Sztárok
A táncművész és a sztárséf 2023-ban, a TV2 Dancing with the Stars című táncos showműsorában találkozott először, amiben fényes győzelmet arattak. Munkakapcsolatuk hamar szerelemmé érett, és most úgy...
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a...
Sztárok
A sztárséf karján egykoron az énekesnő egészalakos képe pompázott, ám Krausz Gábor úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy új mintát varrasson a tetoválásra.