Lifestyle

Miért sírjon nélkülem egy szobában, ha együtt, egy helyen sokkal boldogabbak vagyunk?

"Anya az én édes biztonságom"

Lölővel szépen gyúrjuk, formáljuk egymást, és sokat tanulunk együtt. A szeparációs szorongásról, és persze, magunkról. Mert ez az az időszak, amely bizony egy anyának és egy egyre önállóbb kis apróléknak sem olyan egyszerű.

barizsuzsi - blogger

Egy anyuci vagyok. Egy anyuci a sok közül, aki túl ugyan a harmincon, de megtalálta a szerelmet. Feleség lett, férje lett, akivel együtt nevelgetik boldogan tüneményes Lölőkéjüket. Ha szeretnéd megismerni egy kissé buggyant anyuka tűnődéseit, gondolatait, kalandjait, blogomban mindenképpen tarts velem!

Én nem te vagyok?

Arról már meséltem neked, hogy Lölő egy picit felpörgette az életünket azzal, hogy hat hónaposan felállt.

És pont ez volt az a bizonyos fordulópont, amikor is a mi kis bogyóházi királykisasszonyunk érezni kezdte, hogy ő és én valójában nem egyek vagyunk, ő nem az én részem, én pedig nem vagyok az övé (persze, most csak a testünkről beszélek). :) Megérkeztünk annak a bizonyos szeparációs szorongásnak az első állomásához (mert lesz még). Lölőkém rájött ugyanis, hogy már egyedül is boldogul. A kapaszkodva lépegetéssel (amit egyébként nagyon élvez) oda totyog, ahova csak szeretne, a játékait úgy rakosgatja ki és be, le-fel, jobbra-balra, ahogyan kedve tartja, és úgy fedez fel mindent, ahogyan az neki tetszik. És itt a lényeg: ahogyan szeretne, ahogyan kedve tartja, és ahogyan az neki tetszik. Ehhez pedig nem kellek én.

A kis felfedező már útra kelt a lakásban

Mindketten fejlődünk

Hazudnék, ha azt mondanám, nem nehéz ez az időszak. Az tiszta sor, hogy neki nem könnyű, de bevallom, az elején nekem is szívszaggatós volt. Mert olyan iszonyatosan tudott fájni, amikor kilépve a szobából sírni kezdett utánam. Pontosan tudod, hogy ez az életének, a fejlődésének egy igen fontos állomása, mégis ott van benned az, hogy miattad sír. És bizony, ez az én fejlődésemnek is egy lényeges állomása. A rutinos, tapasztalt anyák lehet, hogy most a hasukat fogják majd a nevetéstől, de elárulom, néha utáltam magam azért, mert ott kellett hagynom pár percre. Igen, az első napok nekem marha nehezek voltak. A kis mosolygós, vidám babácskám azért lesz szomorú, mert én veszem a bátorságot ahhoz, hogy WC-re megyek, a konyhában készítek magamnak ebédet vagy bemegyek a szobába felvenni egy zoknit.

Most már túl vagyok, sőt, túl vagyunk ezen az óriásválságon. Szeparációs szorongás van, sírás továbbra is van, de szépen alakulunk, tanulunk, fejlődünk. Együtt.

Eljött az idő, amikor Lölő keresi, hol vagyok

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      A Netflix új, nagysikerű tévésorozata, a Kamaszok (Adolescence) kreátor-forgatókönyvírója, Jack Thorne is aláírta a petíciót, melyet támogatói azt kérik, hogy a szülők ne vegyenek okostelefont 16...
      Sztárok
      Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett, a világot egyre jobban foglalkoztatja, milyen ember is ő valójában, ami nem csoda, hiszen egyes, a hercegnével kapcsolatos felmerült állítások...
      Lifestyle
      Most kiderül, hogy mennyire vagy művelt történelemből: ha mind az öt kérdésre tudod a választ, akkor minden kétséget kizáróan egy valódi profival van dolgunk, ha azonban nem megy elsőre a kérdések...
      Lifestyle
      Húsvét táján mindig megnövekszik a tojás iránti kereslet, aggodalomra azonban semmi ok, ellátási problémával az idei esztendőben sem kell számolni, viszont ennek ellenére sem ajánlatos az utolsó...
      Utazás
      Az ország számos pontján észlelték az elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő jelenséget, amit a budapesti Városligetben és Piliscsabán is lefotóztak a szemfüles bámészkodók.
      Sztárok
      Nemrégiben megkezdődött a 76 esztendős Gérard Depardieu zaklatási pere. A vád szerint a színész 2021-ben, A zöld redőnyök című film forgatása során molesztált két nőt.