Elkezdődtek a Fear The Szaknévsor próbái - Tehetséges fiatal színészek a színpadon

Fiatal színészek a színpadon

A produkció olvasópróbján Vinnai András (aki a darabot íróként és rendezőként is jegyzi) elmondta, hogy rövid jelenetekre, esetenként versekre számíthatunk, esetleg dalok is felcsendülnek majd, de alapvetően a Fear the Szaknévsor nem egy zenés darab lesz. A szolgáltatói szektorral szembeni kiszolgáltatottságunkat tehetséges fiatal színészek, Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos Vera, Bánki Gergely és Jankovics Péter elevenítik meg a színpadon, akik az olvasópróbán ismerkedtek a szöveggel. Vinnai hangsúlyozta, nincs teljesen kész a darab, a közös ötletelés nyomán alakulhatnak még az egyes szkeccsek, szituációk, de a díszlet is képlékeny, bár az alapötlet már megvan.

A látványért Kálmán Eszter felel. A produkció december 2-án kerül bemutatásra.

Gitár, nyakkendő és a szving újabb ötven árnyalata – Jön a Duma Swing 2, a nagysikerű előadás folytatása

November 6-án láthatja a Corvin Dumaszínház közönsége először a Duma Swing 2-t, ami Kovács András Péter (KAP), Janklovics Péter és Illés Ferenc jazz-up comedy műsorának folytatása. Az alkotók szerint – bár az előadás a három év alatt folyamatosan bővült – megérett a teljes megújulásra. Az új műsorról Janklovics Péterrel beszélgettünk.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.