Ilyen, amikor egy rockgitáros a húrok közé csap - Steve Vai felrobbantotta a Budapest Park színpadát
Elementáris élmény
A szervezők szerencsére meglátták a színpad mögötti hatalmas kivetítőben rejlő lehetőségeket, és nem csak arra használták, hogy installációkat játszanak le újra és újra. Bizonyos számoknál régi videóklippeket láthattunk, így a több évtizeddel ezelőtti Steve Vai tulajdonképpen szinkronban játszott jelenkori saját magával. Bevallom őszintén, az I Woud Love To című számnál inkább a klippet néztem, elképesztően vicces, ahogy három fiatal kiscsaj kirángatja Vait a tévéből.
Más híres gitárosok is belecsaptak a húrokba a háttérben, így „velünk volt” Brian May, a Queen gitárosa, John Petrucci, Joe Satriani és Frank Zappa, utóbbi egyébként Vai mestere, így nem maradhatott ki a buliból. A felvételeket úgy oldották meg, hogy Vai még beszélgetni is tudott a meghívottakkal, hihetetlenül jó volt.
Túl vagyok tehát életem első Steve Vai koncertjén, és zárásképpen az én további ömlengésem helyett inkább megosztanék veletek egy velős, tömör, ám nagyon kifejező véleményt. A mondat egy léggitározó rajongó szájából hangzott el, miközben velünk együtt utazott hazafelé a 23-as buszon: "Elementáris volt."
Ilyen zene illik hozzád a csillagjegyed szerint - A horoszkópod elárulja, mit kellene hallgatnod
A nyár nemcsak a meleg időjárás miatt a kedvenc évszakunk, hanem azért is, mert erre az időszakra esnek az olyan remek fesztiválok, mint például a Sziget. Még nem tudod, melyik koncertre érdemes elmenni? Döntsön helyetted a csillagjegyed: a horoszkópod alapján ilyen stílusú zene illik hozzád!