Lifestyle

Hurrá, nyaraltunk! Új Miss Balaton született

Lölő a Balatonnál lógatta a lábát

Már hetek óta számolgattuk a napokat, annyira vártuk az első családi nyaralásunkat! Hát, mit mondjak?! Gyönyörű volt, boldog, vidám meg tényleg minden. Apukájával megmutattuk Lölőnek a randi helyszíneinket, sátrat vertünk, strandoltunk, büszkélkedtünk, nevettünk, sétáltunk.

barizsuzsi - blogger

Egy anyuci vagyok. Egy anyuci a sok közül, aki túl ugyan a harmincon, de megtalálta a szerelmet. Feleség lett, férje lett, akivel együtt nevelgetik boldogan tüneményes Lölőkéjüket. Ha szeretnéd megismerni egy kissé buggyant anyuka tűnődéseit, gondolatait, kalandjait, blogomban mindenképpen tarts velem!

Lölő igazi nagy utazó. Rá kellett jönnünk: ez a gyermek bizony anyja-apja lánya, így egy idő után képtelen „megülni a fenekén” (nyugi, még nem ül). Tanulva a tavaszi kurta hétvégénkből, ezúttal egy kicsit lazábbra vettük a csomagolást. Persze a forróság miatt most nem is kellett nagykabátot meg bundabugyit vinnünk, és szerencsére babakádat is kaptunk a szálláson. Úgyhogy a cirkusz most tényleg elmaradt.

Őrülték nyaralni mennek

Hol is kezdjem: a Lölőbe szerelmesedett német bácsival vagy az első balatoni csobbanással?

Jaj, nem akartam bevallani, de muszáj őszintének lennem! A csomagolási cirkusz ugyan tényleg elmaradt, de elindulni egyszerűen nem sikerül. Azt gondoltam, hogy amikor már rutinosabb szülők leszünk, majd jó egyszerű lesz nyaralni indulni. Aha, persze! Nyilván aznap kerül a napirendbe egy pluszalvás, anyának akkor nincs egy rongya sem, és természetesen a légzésfigyelőt bepakolni is akkor felejtjük el. Így történhet meg például az, hogy a tervezett tizenegy órai indulásból fél három lesz. És akkor még nem is beszéltem az új szomszédról, aki éppen akkor mutatkozik be, miután Lölő két kézzel markol a hajamba, és amikor épp a fürdőszoba felé igyekszem lecserélni a böfis ruhámat. Legalább az új szomszédnak nem kellett artikulálnom, hogy gyerekünk van… Amúgy jó fej.

Amíg a szülők szaladnak, Lölő türelmesen vár indulás előtt

Imádja a természetet

Ami viszont tény: Lölővel nyaralni maga a csoda. Ahogy ez a gyerek örülni tud a szépen vetett ágynak, a lombos fáknak és az árnyékban tett sétáknak! Kiderült azonban, hogy autókázni már tök uncsi, az pont csak arra való, hogy aludjon egy jót, de ébredés után már legyünk is ott, ahol lenni kell! Ha az éppen egy parkoló, akkor ott szálljunk ki! És mi kiszállunk, mert nekem van ilyen autós hordozó parám. Nem szeretem, ha sokáig utazik benne. Már egész gyakorlatsort terveztem meg fejben, hogy az utazás közbeni pihenés alkalmával hogyan tornáztatom meg, aztán amikor a „csípődöntés előre kétszer, majd hátra kétszer” résznél tartok, eszembe jut, hogy Lölő még csak öt hónapos. Úgyhogy maradunk a Hóc, hóc, katonánál meg a benzinkúton nézelődve, ölben vigyorgásnál.

Mindegy, hogy hol nyaralunk, csak legyen sok fa!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...