Máris hiányzol - A barátság valódi értéke

A barátságod szakító próbája

Láttam évtizedes barátságokat tönkremenni, azért, mert az egyik fél tükröt mert tartani a másik elé. A barátság leginkább a szerelemhez hasonlítható, és azért van rá szükség, mert kell valaki, aki hosszabb ideig velünk, mellettünk van, látja a személyiségünk formálódását, és pontos visszajelzést tud adni arról, hogy jó irányban haladunk-e.

Lehetséges, hogy a sarki zöldséges is megfelelő tükör lehet a számunkra, amikor beugrunk egy almáért, csak az a gond, hogy nem ismerjük fel a jelzéseket, nem halljuk meg a segítő szavakat. Sőt, ami azt illeti, hajlamosak vagyunk az észrevételt, jó tanácsot, jelzést támadásként venni egy idegentől, még ha oly helytálló meglátás is az. A baráttól több mindent elviselünk, többször szólhat hozzánk, pont addig, amíg végül megértjük mondandóját. Tehát, mint említettem, az önismereti utunk egyik legfőbb szereplője. Vissza tud rántani a szakadék széléről, vagy ha már beleestünk, segítő kezet nyújthat, és ami talán a legfontosabb, szelet adhat a szárnyaink alá, amikor repülnénk, de kevés az önbizalmunk. Ha a barát és az önismeret szavakat egymás mellé tesszük, és a fentiek szerint tekintünk rájuk, akkor megmutatja valódi jelentését a jól ismert közmondás: “Madarat tolláról, embert barátjáról”. E.K.

Olvasd el az előző bejegyzést is: Az első szerelem - Te is ezt az érzést keresed még most is?

Fotó: popularimages.com; Leadfotó: thax2

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.