Lifestyle

Ezért ne rohanj kétségbeesetten az álmaid után - A türelmetlenséged mindent tönkretehet

Hol akad el a boldogságunk? Valóban elképzelhető, hogy azért nem érezzük magunkat kiegyensúlyozottnak, mert türelmetlenek vagyunk? Asztrológus szakértőnk, Kováts Krisztina most ebben a témában osztja meg a gondolatait.

Mi is türelmetlenség?

Akarat. Akarat, mely nem fogadja el azt, ami épp van. Máshol szeretnénk lenni. Rohanunk a következő percbe, állomásra, és elveszítjük ebben a nagy rohanásban a” Jelen” pillanat csodáját. A „van”-ságunkat, a Létet. Nem éljük meg a lehetőségeket - megsemmisítjük, elutasítjuk, mi magunk megöljük.

És valóban, hova is rohanunk? Netán a boldogság után? Igen, igen. Mindig jobbat és jobbat akarunk. Ami van, kevés. Érezzük, hogy valami hiányzik. Azt gondoljuk, hogy ott messze, amit elképzelünk, ott ez a hiány nem lesz, ott boldogok leszünk. És megyünk az „ott”-ba, az új cél felé, és persze gyorsan akarunk ott lenni, türelmetlenek vagyunk. Nehéz a zsákunk, amit cipelünk, szeretnénk már letenni.

A körülöttünk levőknek nem segítünk, és az még csak hagyján, ha nem segítünk, de még el is lökjük őket. Talán nem is szándékosan, csak akaratlanul - hogy hamarabb odaérjünk az „ott”-hoz, hogy kiteljesedjen az űr, a hiány.

Mi is hiányzik? Ha az „ott” – „ itt” lenne, nem is kellene rohanni? Azt gondoljuk, hogy akkor már nem futnánk. Ám be kell látnunk, hogy bármit akarunk, amiért türelmetlenek vagyunk - mikor „ott” vagyunk, mikor már elérjük - megint és megint valami újra hiányzik. Hiába lesz meg az ötös, a siker, a ház, az új ruha, az autó, párunk, stb. – az első jó érzés után ismét bennünk van a hiányérzet.

Mi lehet az, amit kergetünk türelmetlenül, és mégsem tudjuk elérni?

Az álmaink azok. Melyek csak elképzelések, mert az „árnyék” részüket sosem képzeljük hozzá – pl. hogy „horkolni fog, rosszkedvű, unalmas is lehet”, stb. – és újra, meg újra kitalálunk újabb álmokat, rohanva feléjük.

Mit tegyünk az álmok ellen, hogy ne vegyék el életünket, ne rohanjunk feléjük, ezzel tönkretéve boldogságunk? Legyünk a Jelenben! A jelen a közép, a boldogság vékony pallója. Attól üres a Jelen, hogy nem tudunk kapcsolódni hozzá, mert már a jövőben vagyunk.

Kattints a folytatásért!

Fotó: vi.sualize.us

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      A TV2-t nemrég a Sztárban sztár All Stars című műsor zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, de úgy tűnik, a hírességek A Nagy...
      Sztárok
      Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok húzódnak meg – ez volt igaz Kamilla királyné megjelenésére is, amikor nemrég...
      Home&Design
      Nem szabad elfelejtenünk: a magyar panelházakat nem arra tervezték, hogy az idők végezetéig a lakástulajdonosok kényelmét szolgálják.
      Utazás
      Sajnos eddig is meglehetősen szeszélyes volt az idei április, és úgy látszik, ez a trend nem a mostani héten fog megtörni.
      Sztárok
      A Nemzet Színésze, aki egy évvel ezelőtt hunyt el, utolsó éveiben szinte teljesen elvonult a külvilágtól, és zárkózott agglegényként élte az életét. Ugyanakkor volt egy nagynevű kolléganője, akit...
      Lifestyle
      Vannak pillanatok, amikor a sors mintha észrevétlenül a hátunk mögé állna, és egy láthatatlan kéz finoman terelne a jó irányba. Három csillagjegy most épp ilyen időszakhoz érkezik: különleges áldás,...