Pusztuló világunk - 10 veszélyeztetett hely, ahova már nem sokáig utazhatsz el

7. Hagyd, hogy ámulatba ejtsen a Taj Mahal!

A világ egyik legnépszerűbb és leggyönyörűbb építészeti alkotása az indiai Taj Mahal. Évente több mint 3 millióan keresik fel a mauzóleumot, ám a környezetszennyezésnek hála folyamatosan romlik az állapota és falai elszíneződik. Sokan attól félnek, idővel összeomlik, a szakértők pedig igyekeznek elérni azt, hogy a látogatók számát csökkentsék, így talán könnyebb lesz megőrizni az utókornak ezt a mesés alkotást.

8. Sétálj a Kínai nagy falnál!

Sokak bakancslistáján szerepel a Kínai nagy fal is, amely több mint 21 ezer kilométeren át húzódik. Sajnos a fal nagyjából 30 százaléka már teljesen elveszett, köszönhetően az eróziónak és az emberi rongálásnak. Néhány szakaszon már most korlátozzák a látogatást, mert félő ugyanis, hogy a nevezetesség egyszer csak teljesen eltűnik majd.

9. Nézd meg a Galápagos-szigeteket!

Fantasztikus élővilága miatt igazi földi paradicsom Galápagos. Sajnos azonban 2014-ben felkerült az UNESCO veszélyeztetett helyeinek listájára. A túlságosan fellendült turizmus és halászat miatt az itt élő különleges egyedek száma alaposan lecsökkent az elmúlt években. Ma már szerencsére környezetbarát túrákat is indítanak a szigeten, hogy anélkül fedezzük fel a környezetet, hogy bármilyen kárt tennénk benne.

10. Látogasd meg a jeges medvéket!

A globális felmelegedés miatt alaposan megcsappant a jeges medvék száma is és egyes becslések szerint 2050-re akár ki is halhatnak a hófehér bundájú állatok. Ha az állatkert helyett természetes élőhelyükön szeretnénk megcsodálni őket, mihamarabb látogassunk el Alaszkába, Grönlandra vagy éppen a Spitzbergákra.

Ezt is ajánljuk

Élő gyökerek alkotják ezeket a hidakat - Alig hisszük el, hogy ilyen létezik

Fotók, leadfotó: Huffingtonpost

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Legközelebb, amikor a benzinkúton jársz, gondolj arra, hogy nem mindig a „tele” a legjobb választás!
Lifestyle
A telefonos átverések korát éljük, ahol a csalók kifinomult technológiákkal és manipulatív módszerekkel próbálnak hasznot húzni az óvatlanságból. Azonban, ha tisztában vagyunk az intő jelekkel, és...
Lifestyle
Egy zseniális konyhai praktika terjed mostanság az interneten, amely lehetővé teszi, hogy a spagettitészta jóval hosszabb ideig friss maradjon – ráadásul a módszer nemcsak egyszerű, de a...
Christmas
Közelednek az ünnepek, és rengetegen készítenek ilyenkor francia, vagy éppen majonézes krumpli, vagy kukoricasalátát otthon.
Sztárok
Lindsay Lohannak esze ágában sincs rejtegetni az igazságot: a színésznő simán megmutatja a nyilvánosság előtt teljesen természetes arcát, amihez követőinek is van egy-két szava.
Sztárok
A sussexiek folytatták a karácsonyi hagyományt, és idén is kiadták családi képeslapjukat, melyen többek között a már nem is olyan kicsi, ritkán látott Archie és Lilibet is feltűnik.