Ezt sosem hittük volna - Takarítónőként is dolgozott Diana hercegnő
A szívek királynője, Diana életéből a mai napig kerülnek elő érdekességek, így megtudtuk, hogy nem egész életében a jótékonykodás és az elesettek segítése volt a munkája, hanem be kellett vállalnia keményebb szakmákat is.
Iskolai kimaradás
Diana volt az élő példa arra, hogy az iskolából kimaradás ellenére is lehet egy nő tudatos és intelligens. Kevesen tudják, hogy 17 éves korában az elitnek számító kenti West Heath iskolában két vizsgáján nem ment át, ezért elbocsátották az intézetből. Édesapja, hogy mentse a menthetőt, egy svájci magániskolába küldte, ahonnan Diana hamar hazakönyörögte magát a honvágy miatt, és nem is fejezte be a tanulmányait.
Hercegnői munka
A tanulmányai megszűnésével Diana nem szeretett volna édesapja terhére lenni, ezért kezdetben takarítónői állást, később gyerekfelügyeletet vállalt. Balettáncos múltján felbuzdulva, nem csak vigyázott a gyerekekre, hanem táncra is oktatta őket. Türelmének és kedvességének köszönhetően állást ajánlottak egy neves londoni óvódában neki, ahol dajkaként dolgozott egészen addig, amíg Károly el nem jegyezte.