A magyar olimpikon betekintést engedett családi életébe

Családalapítás

Berki Krisztián arról is mesélt, hogyan változott meg az élete kislánya születésével és tervezik-e, hogy tovább bővítik a családot. „Már két lány vár otthon minden verseny után, jobban össze is kell kapnom magam. Amikor Lia megszületett, teljes mértékben megváltozott az életem: világossá vált, hogy ő a legfontosabb, alkalmazkodnom kell hozzá. Korábban nagyon nagy alvó voltam, de most már elsősorban ő osztja be az időmet.” – mesélte a büszke apuka, aki hozzátette, a kistestvérrel egyelőre várnak még.

„Hogy lesz-e kistesó? Ezt a feleségemtől kellene megkérdezni, bár ő viccesen azt mondta, hogy a következőt én hordjam ki.” – mondta nevetve. „Nagyon élvezzük a gyermekünkkel töltött idő minden egyes pillanatát. Azonban ha ennyit fogok utazni, mint az elmúlt években, akkor még egy baba nem biztos, hogy belefér a következő Olimpiáig.” – árulta el Krisztián, aki azt is hozzátette, örülne, ha kislánya is rendszeresen sportolna. „A tornaterembe már most nagyon szeret bejönni hozzám, bízom abban, ha kijutok Rióba, a feleségemmel együtt ő is velem tart majd. Szeretném, ha szokná a közeget.” – tette hozzá a népszerű tornász.

Berki Krisztián a stúdióba is magával hozta családját. „Kedves, aranyos, közvetlen ember, aki abszolút két lábbal áll a földön. A családjával együtt érkezett a stúdióba, így láttam a tündéri kislányát, Liát is. Nehéz volt egyeztetni vele, hiszen elfoglalt ember: edzések, felkészülés, versenyek, így nagyon örülök, hogy szóra bírhattam a műsorban. Mindketten jól éreztük magunkat a beszélgetés alatt.” – mondta a műsorvezető.

Ha büszke vagy az olimpikon sikereire, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Berki Krisztián hihetetlenül édesen játszik a kislányával - Fotó

Foó: Facebook; Leadfotó: torna.ute1885.hu

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.
Lifestyle
Elképesztő, hogy milyen messzire tudnak elmenni az internetes bűnözők, hogy megszerezzék a Windows felhasználók adatait.
Egészség
Van egy olyan szuperélelmiszer, amit csak kevesen ismernek, pedig hihetetlen hatással van a szervezetre, ha rendszeresen fogyasztjuk - segítségével akár tovább is élhetünk a tudomány szerint.
Sztárok
Vadon Jani már több mint egy éve nincs ott Sebestyén Balázsékkal a stúdióban. Anno nagyon rettegett attól, hogy ez a celeb fogja váltani.
Home&Design
A karácsony utáni dekorálás lehetőséget ad arra, hogy a tél varázsát új szemszögből közelítsük meg. Egy kis odafigyeléssel és kreativitással az ünnepi hangulatot meghagyhatjuk a múltban, miközben egy...