Angol csokis süti - Recept

Szereted a csokit? Akkor íme a tökéletes finomság számodra! Készítsd el és lepd meg magad ezzel az isteni sütivel.

Hozzávalók

  • 6 tojás
  • 30 dkg étcsokoládé
  • 4 ek cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 12,5 dkg vaj
  • 25 dkg magozott meggy

A zseléhez:

  • 25 dkg magozott meggy
  • 2 teáskanál étkezési keményítő
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • fél dl víz

Elkészítés

A csokoládét a vajjal olvasszuk meg, majd annyira hagyjuk hűlni, hogy kézmeleg, de még folyékony legyen. Közben 4 tojást valásszunk ketté, a fehérjéket 2 evőkanál cukorral verjük kemény habbá. A sárgákhoz adjunk hozzá még 2 egész tojást, és a maradék cukorral és vaníliás cukorral habosítsuk. Adjuk hozzá a vajas csokoládét és a meggyet, majd keverjük el. Ezután forgassuk bele a fehérjehabot, majd simítsuk egy kivajazott tortaformába, és a 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt süssük készre. Akkor jó, ha a belseje még kissé folyós.

Közben egy vastag fenekű lábasban keverjük el a keményítőt a vízzel, adjuk hozzá a meggyet, cukrozzuk és ízesítjük, majd főzzük fel az egészet, hogy jól besűrűsödjön.

A tortát hagyjuk kihűlni, majd öntözzük meg a zselével.

Ha szereted a csokis sütiket, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a receptet másokkal is!

Fotó: foodnetwork.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Fashion&Beauty
A japán nők bőre világszerte ismert simaságáról, ragyogásáról és időtlen szépségéről. A titok nyitja azonban nem csupán a genetikában vagy a drága bőrápolási termékekben rejlik – sokkal inkább egy...
Sztárok
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Lifestyle
A Skorpió lelkében beindulhatnak a gyógyító folyamatok. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Halak a héten olyan szituációban találhatja magát, ami próbára teheti hűségét. Heti horoszkóp.
Fashion&Beauty
Az énekes-színésznő tudja mitől döglik a légy: a minap abban a darabban pózolt a vörös szőnyegen, ami a 2025-ös év első hónapjainak legnagyobb trendje lesz, nem véletlenül.
Utazás
A többség ritkán jár étterembe, de ez nem kifogás arra, hogy ne tudjuk az alapvető illemszabályokat. Mutatunk néhányat, amit a magyarok gyakran megszegnek.