Egészség

40 év felett veszélyesebb szülni?

Az elővigyázatosság megoldást jelenthet

A kutatás eredményei szerint tehát egyértelmű az összefüggés a sürgősségi operatív szülés és a magasabb anyai életkor közt. Ez persze nem jelent fenyegetést, csupán azt, hogy a nőgyógyászoknak mind a terhesség, mind a szülés alatt érdemes kiemelt figyelmet fordítaniuk az érintett kismamákra. Megnyugtató lehet az is, hogy akik idősebben vállalkoznak az első szülésre, jellemzően egészségesek, magasabb a szociális-gazdasági státuszuk és tudatosan fordulnak a várandósság felé. Ugyanakkor fontos felhívni a figyelmet a további rizikófaktorok csökkentésére, így például az egyre jellemzőbb elhízás veszélyeire.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Fontos a komplex ellátás

„A terhesgondozás az a 9 hónapon át tartó, döntő jelentőségű ellátás, amely egyrészt fizikailag monitorozza a kismamát és a magzatot, másrészt nyomon követhetővé teszi a várandósság szakaszait. Ez nem csak testileg, de lelkileg is kiemelt jelentőségű, hiszen közismert, hogy a kismamák egészsége és jó közérzete a magzat testi és lelki fejlődésére is pozitívan hat" - hangsúlyozza dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza. „A nagyobb kockázatokkal rendelkező nőknek érdemes olyan gondozási helyszínt választaniuk, ahol egy helyen elérhető mindaz, amire szükségük lehet: nőgyógyászati ultrahang, genetikai ultrahang, laborháttér, CTG vizsgálat. Igény és problémák esetén az ellátásba be kell vonni gasztroenterológust, érsebészt, kardiológust, diabetológust és esetleg más szakembert is. Ilyen háttérrel az idősebb kismamák is jobb esélyekkel készülhetnek a természetesen zajló, komplikációmentes szülésre."

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: A várandósság 9 hónapja 3 percben - Cuki videó!

Fotó: baseformula.com ; Forrás: Oxygen Medical

Oldalak

Egészség
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg már most előre gondolkodik, így készen állnak, ha hirtelen minden megváltozik körülöttük.
Lifestyle
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.
Lifestyle
A legtöbben azt gondolják, hogy az intelligencia legfőbb jelei a jó memória, a gyors számolási készség vagy a logikus gondolkodás. De nem csak erről lehet szó.
Egészség
A szentestét megelőző éjszaka megjelent a legújabb Magyar Közlöny, amelyben egy friss változtatás olvasható az orvosi időpontokkal kapcsolatban.
Home&Design
A Feng Shui szerint van egy bizonyos hely a lakásban, ahová nem szabad karácsonyfát tenni – cikkünkben azt is elmagyarázzuk, miért!
Lifestyle
Mit teszel, ha a Föld légkörén kívül tartózkodsz, de mégis friss levegőre vágysz? A NASA már az 1980-as években feltette magának ezt a kérdést.