Tragikusan fiatalon elhunyt magyar sportolók

Mint tudjuk, a testmozgás szerves része az egészséges életmódnak, ám sajnos megtapasztalhattuk a sport árnyoldalát is, több sportoló is életét vesztette nagyon fiatalon, köztük magyarok is. Kolonics György halálának 6. évfordulóján összegyűjtöttünk három olyan hazai sportembert, akik tragikus körülmények között hunytak el.

Kolonics György (1972-2008)

Olimpiai bajnokunk 9 évesen kezdett kenuzni a Lágymányosi Spartacusban, majd karrierjét a Csepel SC-ben folytatta egészen haláláig. A Kolónak becézett sportoló első olimpiáján 1992-ben az ötödik helyet szerezte meg, majd a következő ötkarikás játékokról Horváth Csabával már az aranyérmet is hazahozták. A páros évekig verhetetlennek bizonyult, együtt összesen 11 első helyezést értek el a világbajnokságokon. Szétválásuk után Kolonics az egyéni versenyszámokban remekelt, majd összeállt Kozmann Györggyel, akivel rendre érmekkel tértek haza a világversenyekről.

Az év kenusának tízszer is megválasztott Kolonics éppen a pekingi olimpiára készült, amikor 2008. július 15-én egy edzés közben eszméletét vesztette. A 36 éves sportolót társai, majd a kiérkező mentősök sem tudták újraéleszteni. Halálát a vizsgálatok szerint szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége okozta.

Fotó: sportfm.hu

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Lindsay Lohannak esze ágában sincs rejtegetni az igazságot: a színésznő simán megmutatja a nyilvánosság előtt teljesen természetes arcát, amihez követőinek is van egy-két szava.
Sztárok
A sussexiek folytatták a karácsonyi hagyományt, és idén is kiadták családi képeslapjukat, melyen többek között a már nem is olyan kicsi, ritkán látott Archie és Lilibet is feltűnik.
Fashion&Beauty
A spanyol uralkodópár a közelmúltban Rómába utazott egy kétnapos állami látogatásra, ahol Letícia királyné elegáns öltözékeivel hívta fel magára a figyelmet, egyik legemlékezetesebb szettje mellett...
Lifestyle
A Rák egy váratlan eseményre vagy változásra számíthat a családi és a magánéletében. Napi horoszkóp.
Christmas
Természetesen nem csak ajándékként jók, hanem saját magadat is meglepheted vele, ha fel akarod dobni a szobád hangulatát.
Fashion&Beauty
Egy nagyszerű pedikűrökben gazdag év vár ránk!