APEH, avagy miért leszek ideges, ha papírokat kell intézni?
Miért van az, hogy ha valami hivatalos papírmunkát kell elintézni, mindig ideges leszek? Az APEH-hez kellett bemennem, ami asszem már NAV, mert túlfizetés lépett föl. Ilyen se volt még. A lényeg, hogy az “egyhavi albérletpénz” mennyiségű összeget szerettem volna visszautaltatni a saját számlámra, vagy fölvenni készpénzben.
Békéscsabán
Motorral mentem, de nem csapattam neki, körül akartam kicsit nézni. Olyan régen jártam már ebben a kis szép városkában, Békéscsabán. Még volt egy kis szabadidőm, úgyhogy otthon voltam a szüleimnél. Kaptam az alkalmon, és az Adóhivatal felé vezető úton kicsit nézelődtem. Jött az első jelzőlámpa. Már az nagyon szimpatikus, hogy itt a belváros szinte minden lámpájához tartozik egy számláló is. Ez arra hivatott, hogy mutassa, hány másodperc van a következő zöldig. Az első meglepetés az volt, hogy senki nem rohan sehová. Az emberek a sebességkorlátozásokat messze betartva közlekednek. A gyalogosok, figyelj, egészen hihetetlen, a zöld jelzésnél indulnak el. Egészen elképesztő az is, hogy ha villogni kezd a lámpa, kicsit beszaporítják a lépteiket, hogy nehogy bárkit akadályozzanak, vagy nehogy baleset legyen. Budapesten akkor lépnek le az emberek a járdáról az úttestre, ha villogni kezd a gyalogos jelzőlámpa és biztos, h olyan lassan halad, hogy mire az autósok lámpája zöldre vált, ő még mindig ott piszmog a zebrán.
A biciklisek, esküszöm, nem hittem a szememnek, határozott kézmozdulattal jelezték, ha kanyarodáshoz készültek, nem úgy, mint a körúton, hogy még csak hátra se néz, úgy vált sávot, ha épp egy parkolni készülő autót kerül ki. Olyan zebrán, amihez nem tartozik külön bicikli út, a kerékpárokat gyalogosan áttolták az úttesten!!! Az autósok is nagy körültekintéssel vezettek. Pont olyan volt, mintha egy 3D-s filmet néztem volna egy Kresz oktatáson arról, hogyan kell közlekedni az utakon. Persze azt is írhattam volna, hogy mindenki tök nyugodtan közlekedik, de annyira meghatározó volt az élmény, a "nyolcvanas évekbeli oktatófilm” élmény, hogy muszáj volt bővebben kifejtenem.
.jpg "Sokkal nyugodtabb az élet vidéken")
A hivatalban
Idő közben megérkeztem a hivatalhoz. Bementem, szépen számot húztam, annak rendje és módja szerint, és pár perc múlva szólítottak is. Odaértem a magas pulthoz, de senki sem volt ott… :) Gondoltam, semmi gond, addig, amíg visszaér a hölgy, mert általában hölgyek szoktak ilyen helyen dolgozni, szépen kipakolok. Biztosan kelleni fog a személyi igazolványom, lakcímkártyám… és persze az adóazonosítóm. Na, az ugyan Budapesten van. Nem úgy készültem, hogy hivatalos dolgokat fogok intézni, de mivel egy, a helyi önkormányzattól kapott levéllel akartam alátámasztani a kérelmemet, az pedig tartalmaz MINDEN adatot, nem lehet semmi gond! Én naiv! :)
Megjelenik a hölgy (!), annyit mond, hogy “Tessék”. Veszem a levegőt, hogy elmondjam neki, mit szeretnék, lenyúlok az iratokért, de mire felnézek, a nő sehol… :) Mosolyogni kezdtem és azonnal egy filmrészlet jutott az eszembe. Forrest Gump. Mikor egy háború ellenes tüntetésbe keveredik, véletlenül fölrángatják a színpadra, hogy ő, mint túlélő, meséljen egy kicsit a “vietnami kva háborúról".
“Csak egyetlen dolgot tudok mondani arról, hogy milyen a háború Vietnámban…"
Ebben a pillanatban egy katonatiszt kirángatja a kábeleket az egyik hangosító berendezésből és a főhősünk előtt lévő mikrofon teljesen elnémul. Szegény Forrest pedig csak mesél és mesél, de senki sem hallja, hogy mit mond. A nézőközönségből pedig páran már kiabálni kezdik “Hangot!, Nem halljuk!”. A szervezők buzgón szerelni kezdik a cuccot, egyik kábelt dugdossák a másik után, próbálnak mindent helyrehozni, mire azonban sikerül, Gump úr épp akkor ér a története végére.
“Csak ennyit tudok mondani Vietnámról...” :)
Ettől aztán majdnem hangos nevetésben törtem ki, de ez mégiscsak egy “intézmény!”, úgyhogy visszafogtam magam.
Oldalak
