APEH, avagy miért leszek ideges, ha papírokat kell intézni?
Hivatalos ügyek
Miért van az, hogy ha valami hivatalos cuccot kell intézni, mindig az a vége, hogy valamit nem jól csinálok, nem jó papírokat hozok, nem tudok bizonyos létfenntartáshoz és életben maradáshoz szükséges adatokat, ezért aztán én vagyok a büdös paraszt, aki a hivatalnokok drága, de méltánytalanul alacsonyan megfizetett idejét teljesen fölöslegesen pazarolom.
Persze biztosan bennem van a hiba. Ha nem nyitok egy viccel, hanem alázatosan elnézést kérek azért, hogy a sorszámommal a megfelelő pultnál percekig várakoztam, hogy a kisasszony méltóztasson visszafáradni, talán minden másképp alakul. De nem így tettem. Persze a végére mindenki megnyugodott, és sikerült mindent elintézni. Tényleg már csak harminc nap (!), és vissza is utalják azt a kis szánalmas alamizsnát, amit volt pofám pluszban befizetni. Tényleg szégyellem magam, hogy nem akarom ezzel az összeggel a Nemzeti Adó és Vámhatóságot támogatni. De hát, ez van. :)
Régi emlékek
Hogy megnyugodjak, és mert visszavágytam a kis NAV-os kalandom előtti nosztalgikus állapotba, felpattantam Gertrúdra, a motoromra és gurulni kezdtem. Bejártam azokat a helyeket, amik a gyerekkoromban és kamaszkoromban olyan sokat jelentettek. Elmentem az előző házunkhoz, megnéztem azt az utcát, ahol gyerekeskedtem. Persze már rég nem azt az utcanevet viseli, mint akkor, régen. De még mindig csupa zöld! :) Tele van mogyorófával. Már nem ugyanaz a kapu, nem ugyanaz az ablak, de a ház, a kapubejáró, a kerítés, amit hányszor átugortam… Szóval jó volt látni. Az utca végén pedig egy igen furcsa fával találkoztam.
Az első csók
Elmentem amellett a buszmegálló mellett, ahol először csókolóztam életemben. Emlékszem, szürke téli este volt és vártuk a buszt. Egy derékig érő, betonból készült virágágyás szélén ültünk. Letöröltük a havat és beszélgettünk, nevetgéltünk… De hát mit vársz egy 14-15 éves kamasz pártól. Legalábbis az én időmben. :) A lány egyszer csak kezébe vette az irányítást és megcsókolt. Pontosabban a száját a számhoz nyomta. De olyan erővel, hogy egy kis idő után nem bírtam magam tartani és hátradőltem. A hátamon lévő táska, a kabátom, sőt a kapucni is tiszta havas lett. Még a nyakamba is becsorgott. De megérte. Ugye, Olga?!