Taroltak a magyar természetfotósok Londonban - Nézd meg díjnyertes képeiket

Három magyar fotós is kapott díjat az idén 49. alkalommal megrendezett rangos eseményen, melyet a londoni Természettudományi Múzeum és a BBC Worldwide hirdetett meg.

Az idei Wildlife Photographer of the Year pályázat nagydíjának felnőtt nyertese Greg du Toit lett Az elefántok esszenciája című fotójával. A dél-afrikai fotós afrikai elefántokat fényképez, amióta csak fényképezőgépet fogott a kezébe.

„Évek óta próbálok olyan képet készíteni, amely megragadja ezeknek az állatoknak a különleges energiáját és tudatos lényét, amit mindig érzek, amikor találkozom velük” – mondta.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Az ifjúsági kategória fődíját Udayan Rao Pawar indiai fotós kapta a Kicsit zsúfolt az anya feje című képéért. Egyik éjszaka Udayan a gaviálok fészkelő telepe mellett táborozott a Chambal-folyó partján. A két csoport mindegyikében több mint 100 nemrég kikelt gaviál nyüzsgött. Napkelte előtt a fotós lekúszott a partra, és elrejtőzött egy szikla mögött a kicsinyek közelében.

„Hallottam, amint kis, nyöszörgő hangokat hallattak” – mondta Udayan. „Nemsokára egy nagy nőstény bukkant fel a vízből a part közelében. Néhány fiatal gaviál odaúszott, és felkapaszkodott a fejére. Talán így nagyobb biztonságban érezték magukat.” mondta.

A felnőtt kategóriában három magyar természetfotóst is díjaztak, íme csodálatos képeik. Kinek melyik a kedvence?

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Bár már a többség nem helyezi be a kártyáját az ATM-be, ami így jóval biztonságosabb, de így is akadnak alkalmak, amikor tilos használni a gépet.
Lifestyle
Anno még szeptemberben élesedtek a Digitális Állampolgár alkalmazás funkciói, a parlament azonban megszavazta, mikortól jön el a korszak, amikor már a személyazonosító igazolványt sem kell magunkkal...
Sztárok
Január 6-tól minden hétköznap délután láthatják a nézők az ikonikus sorozat epizódjait az első résztől.
Sztárok
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt...
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.