Ismerd meg Tokajt! 4 különleges látnivaló, amit nem érdemes kihagynod
Az őszi időszakban egy kellemes kikapcsolódásra kitűnő helyszín lehet Tokaj. De nem csak a finom borok miatt érdemes ellátogatnunk ide, ugyanis a város még számos látnivalót tartogat az ide tévedő utazóknak.
Tokaji Múzeum
A város főterén található múzeum egy egykori görög bortermelő család háza volt, ma már műemlék. Az épület minden szintjén találhatunk különböző kiállításokat, összesen pedig négy állandó kiállítás közül válogathatunk: Tokaj szőlője és bora, Béres Béla egyházművészeti gyűjteménye, Szabadtéri kőtár és Pincemúzeum. A fáradalmakat pedig egy görög kávézóban és borszaküzletben pihenhetjük ki.
Tokaj-Hegyaljai Borok Háza
Az épületben helyet kapott egy borkiállítás és egy szakkönyvtár is. Utóbbiban közel 3000 féle szakkönyv közül válogathatnak a borvidéket kutató vendégek. A kiállítóteremben pedig a borvidék történetével, a helyi klímával és a talajjal kapcsolatban tudhatunk meg érdekességeket. Sőt akár az aszúbor készítésének rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a látogatók.
Világörökség emlékmű
2002-ben vált a világörökség részévé Tokaj, ennek tiszteletére született meg a belvárosban található emlékmű. Az emlékmű központjában egy bronztérkép, amelyen a tokaji borvidék látható, körülötte pedig történelmi alakok kaptak helyet.
Erzsébet királynő hídja
A Tisza és Bodrog összefolyásánál található híd története egészen a XVI. századik nyúlik vissza, de többször is teljesen újra kellett építeni az idők folyamán. A ma is látható hidat 1961-ben adták át Tokaj központjában.
Fotók:kiralytours.hu,upload.wikimedia.org,programturizmus.hu