Gyermekei miatt mese-függő lett Szekeres Nóri

Rengeteg agresszió, ostobaság folyik nap, mint nap a televízióból. A gyerekek még más szempontok szerint választanak kedvenc műsort, ezért a szülőnek kell résen lenni. Szekeres Nóri tudatosan neveli gyermekeit, nagyon odafigyel arra, hogy mit néznek a képernyő elé ülve. Ennek érdekében akár a csinos műsorvezető azt is bevállalja, hogy Noával és Milánnal együtt tévézik.

"Egy közös élmény"

Nóri elárulta, vannak olyan mesék, amelyekről inkább lebeszéli gyermekeit. De akad olyan csatorna is, amit nyugodt szívvel enged nézni a kicsiknek, sőt egy-két sorozatért ő maga is rajong.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Mai napig igénylik a gyerekeim, hogy együtt nézzünk meséket, hiszen egészen kicsi koruktól kezdve ehhez szoktak hozzá. Amellett, hogy egy közös élmény, így lehetőségem van arra is, hogy felügyeljem, hogy milyen tartalmak jutnak el hozzájuk és mennyi időt töltenek a tévé előtt. Figyelek arra, hogy milyen mesékre kattannak rá, ha valami nagyon „agysorvasztó” vagy erőszakos, akkor próbálom őket meggyőzni arról, hogy válasszanak inkább mást” – magyarázta Nóri.

„A srácok imádják a Nickelodeont, és az a legjobb, hogy egészen kicsiktől a nagyobb gyerekekig mindenki megtalálja a számára szórakoztató műsorokat. A Spongyabob örök kedvenc, a Robot és Mumus pedig az újdonság varázsával hat, bár Noa szerint kicsit bizarr elképzelés, hogy egy szörny és egy robot zenei karriert fut be. Tavaly az Aang Legendájából pedig egyetlen részt sem hagytak volna ki.” - tette hozzá a műsorvezető, aki novemberre várja harmadik gyermekét.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Utazás
A Vezess.hu gyűjtötte össze, melyek voltak az elmúlt év legextrémsebb gyorshajtásai Magyarországon.
Fashion&Beauty
A 2025-ös Golden Globe-díjátadó vörös szőnyegén a sztárok változatos és lenyűgöző ruhaválasztásaikkal kápráztatták el a közönséget.
Lifestyle
A Határtalan szerelem című párkereső realityben hat egyedülálló, külföldön élő magyar vállalkozó párkeresését követhetjük nyomon a világ különböző pontjain.
Sztárok
A Szomszédok című legendás teleregény 1987 májusában startolt el Magyarországon, és 1999 végén fejeződött be. De hogy néznek ki ma az egykor verhetetlenül népszerű kultszéria főbb szerepeit alakító...
Lifestyle
Ha azt szeretnéd, hogy a szerencse már januárban áramoljon az otthonodba, akkor bizonyos tárgyakat mindenképp érdemes eltüntetned a folyosóról ennek érdekében.
Lifestyle
A szakértők szerint kevés rá az esély, hogy valakinek a pénztárcájában egy ilyen érme lapuljon, de ki tudja, lehet, hogy épp te vagy a szerencsés!