Ki az ágyból - 6 extrém szexhelyszín

Mozi
Lehet, hogy triviálisnak tűnik, mégis, csak kevesen merik kihasználni a sötét moziterem adta lehetőségeket. Nyilván nem célszerű, ha épp egy teltházas filmpremier közben próbálkozunk meg egy kicsit egymással is foglalkozni, ám szerencsére ma már interneten is foglalhatunk jegyeket, mialatt azt is gyorsan lecsekkolhatjuk, hány nézőre számíthatunk. Ha ilyen irányultságú terveink vannak, válasszunk félreeső ülőhelyet, ahol előreláthatólag nem zavarunk senkit, és minket sem szólnak meg, valamint nem árt, ha film hosszát is tudjuk, nehogy kicsússzunk az időből.

Wellness
Íratlan szabály ugyan, de ha romantikus wellness hétvégére szánjuk rá magunkat, ott nagy valószínűséggel nem csak a pihenésre helyezzük a hangsúlyt. Ez esetben ugyanis szinte teljesen mindegy, hogy a hotelszobában, vagy pezsgőfürdőben huncutkodunk, a lényeg, hogy a szürke hétköznapokból kiszakadva lehetőségünk adódik egy kicsit csak egymásra is koncentrálni. Kifejezetten izgalmas lehet például egy elszeparált zuhanyzóban, vagy egy üres öltözőben szeretkezni, miután a közös titok birtokában mindketten kisimulva térhetünk vissza a többi szállóvendég közé.

Próbafülke
A férfiak nem szeretnek vásárolni, legalábbis velünk. Ősidők óta így van ez, a butikokban barátnőjüket kísérgető férfiak egy lábukról a másikra állva, már-már esdekelve tekintenek kedvesükre, s közben a következő gondolat jár a fejükben: miért pont én? Hogy kellemesebbé tegyük számukra a vásárlást, nyugodtan invitáljuk be párunkat is a próbafülkébe, így azon túl, hogy újra és újra megcsodálhatja meztelen testünket, akár még egy gyors menet is beleférhet. Ilyenkor csupán arra érdemes odafigyelnünk, hogy semmiképpen se függönyös, hanem inkább zárható, ajtós próbafülkét válasszunk, s a megszokottnál halkabban dicsérjük szerelmünk teljesítményét.

Nyögés, sikítás... - Szex közben melyiket favorizálod?

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Az Evanescence egyike azon zenekaroknak, melyek a kétezres évek elején robbantak be, s máig nagy népszerűségnek örvendenek. A formáció énekesnője, Amy Lee sokak kedvencévé vált, ám a legtöbben talán...
Egészség
Ha betegek voltunk, akkor illik lecserélni azt az ágyneműt és lepedőt, amiben aludtunk, viszont sokan nem helyes mossák ki.
Lifestyle
A mai gyors tempójú világban, ahol az online kommunikáció és a közösségi média új lehetőségeket teremt az emberi kapcsolatokra, a hűség fogalma is új kihívásokkal néz szembe.
Lifestyle
A vízvisszatartás gyakori, de kezelhető állapot, ha megértjük, mi okozza.
Sztárok
Meghan Markle épphogy visszatért a közösségi médiába, máris támadások kereszttüzében találta magát, egyesek szerint ugyanis igencsak kellemetlen dolog szúrhat szemet sokaknak hamarosan érkező...
Lifestyle
Az immunrendszered támogatása mellett ez az egyszerű recept ízletes módja annak, hogy a gyömbér jótékony hatásait beépítsd a mindennapokba.