Bed&Love

Miért a rosszfiúkra bukunk?

Elérhetetlen
Igen, ez pedig a mi gyerekkorunkból adódik. Folyamatosan tömködték a fejünket a hercegekről, meg királyfikról szóló mesékkel, még a szegény legény is mindig gazdag lett a végére, és valami nemesi származású hölggyel kelt egybe, és vitte a fele királyságot is. Számunkra nem csak időben és térben, de társadalmi helyzetben is távol álló pasikat állítottak be férfi ideáloknak. Csoda, hogy az elérhetetlen ismeretlenért epekedünk?

Mazochizmus
Vagy másképpen önostorozás. A legtöbben elég súlyos önbecsülési problémákkal küszködünk. Főképp fiatal felnőtt éveinkre jellemző ez, amikor még az élet egyéb területein sem állunk biztos lábakkal, és csak tipegünk, tipegünk bele a nagyvilágba, de nem látjuk, hogy bármi értelme is volna továbbmenni. Párválasztásunk kitűnően tükrözi azt, amit magunkról gondolunk. Mármint, arról, hogy kit érdemlünk meg. Ha egy bunkó mellett találjuk magunkat, aki nem törődik velünk, szapulja az öltözködésünket, sose mondja hogy szeret, nézzünk magunkba. Valószínűleg mi sem törődünk saját magunkkal, nem tetszik az öltözködési stílusunk, és tuti hogy még soha nem mondtuk azt, hogy „nagyon szeretem magam”.

Ez csak pár lehetőség a kifürkészhetetlen női lélek miértjeire. Annyira jók vagyunk az elrejtett okokban, hogy gyakran mi sem tudjuk őket kigubancolni, szóval drága kedves és normális pasik! Mi veletek vagyunk, nyugodjatok meg, ti lesztek azok, akik a végén mindent visznek, addig meg úgyis csak kalandozgatunk.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Sokan keresik azt az egyszerű esti rutint, ami különösebb erőfeszítés nélkül támogatja a fogyást. Létezik egy ital, amelyet egyre többen iktatnak be lefekvés előtt – nem véletlenül.
Lifestyle
A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le...
Home&Design
Évről évre felbukkan egy karácsonyfadísz, amely szinte minden otthonban megjelenik, még akkor is, ha azt hisszük, teljesen egyedi a fánk. Világszerte rekordmennyiség fogy belőle, és sokan észre sem...
Fashion&Beauty
2026-ban az ajkak végre visszakapják főszerepüket. Az új év rúzstrendjei a lágy romantikától a merész drámáig ívelnek, miközben a textúrák, finishek és árnyalatok friss, modern karaktert adnak a...
Lifestyle
Ha a hideg téli esték beköszöntenek, nincs is jobb, mint egy gőzölgő, illatos ital, amely belülről melegít át. A klasszikus forralt boron túl azonban rengeteg izgalmas, ünnepi koktél létezik, amelyek...
Sztárok
Salma Hayek szépségéből sokat örökölt a lánya, a most 18 éves Valentina, akiről bizonyára sokat fogunk majd még hallani a jövőben.