Tarts háziállatot! Mi eláruljuk, hogy mire kell figyelned!

Manapság egyre többen tartanak otthonukban valamilyen kisállatot A kis kedvencek befogadására azonban nem árt ha kellőképpen felkészülünk.

Egy háziállat nagyon sok örömet tud okozni, azonban nagyon fontos, hogy felelősség teljesen döntsünk, hisz egy lélegző, mozgó, személyiséggel rendelkező élőlényt fogunk lakótársként választani, nem pedig egy plüsscicát. Tehát lényeges, hogy minden szempontból felkészültek legyünk arra, hogy teljes felelősséget tudjunk vállalni egy másik életért, és biztosítani tudjuk neki a megfelelő környezetet, azaz a lehetőségeinkhez mérten válasszunk kedvencet, hisz sem magunknak sem neki nem teszünk jót, ha életkörülményei bármilyen formában is korlátozva vannak.

Nagyon fontos, hogy biztosítva legyen nekik a mozgástér, még az olyan kis „apróságoknak” is mint például az aranyhörcsögök, vagy kisebb testű madarak, hisz ők is igénylik a mozgásszabadságot. Emellett a fajtának megfelelő táplálékot adjunk nekik és gondoskodjunk a folyadékellátásukról is, hiszen őket ugyanúgy megviseli a szomjúság és a nem megfelelő étrend, mint az embereket.

Ami talán az egyik leglényegesebb, az a szeretet közvetítése kedvencünk felé. Csak annyit kívánjunk tőle, amennyit mi is tudunk neki biztosítani, ugyanis ebben a kapcsolatban is fontos az egyenjogúság. Emellett ne töltsük ki rajtuk a mérgünket, mert nem tehetnek semmiről és indulatos fellépésünket nem is igazán tudják értelmezni. Ha bántjuk őket abból nem tanulnak, csak azt érjük el vele, hogy bizalmatlanak lesznek irányunkba.

Ha mindezen kritériumoknak eleget tudunk tenni, és a nehézségek ellenére is ragaszkodunk egy házi kedvenchez, akkor szabad a pálya, hogy bármilyen prémes, tollas vagy akár pikkelyes élőlénnyel osszuk meg mindennapjainkat.

Még több cuki képért: Katt ide!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Meglepő, de a néhai II. Erzsébet sem étkezett mindig csakis egészségesen: amikor megkívánta a kedvenc fast food fogását, egyből szólt a lakájának, hogy rendeljen egy adaggal.
Sztárok
Elvis Presley számos romantikus viszonyba bonyolódott élete során, a nőknek pedig akkor sem tudott ellenállni, amikor nős volt.
Home&Design
Egy illatos otthon nem feltétlenül igényel drága légfrissítőket vagy bonyolult technikákat. A természetes megoldások egyszerre olcsók, hatékonyak, és gyakran környezetbarátabbak is.
Sztárok
Pamela Anderson két fiút nevelt fel: egyikük a most 28 éves Brandon, aki rendkívül szerencsés géneket örökölt az édesanyjától.
Sztárok
Az Evanescence egyike azon zenekaroknak, melyek a kétezres évek elején robbantak be, s máig nagy népszerűségnek örvendenek. A formáció énekesnője, Amy Lee sokak kedvencévé vált, ám a legtöbben talán...
Egészség
Ha betegek voltunk, akkor illik lecserélni azt az ágyneműt és lepedőt, amiben aludtunk, viszont sokan nem helyes mossák ki.