Miről árulkodik a testbeszéd?

 

A nőcsábász
Legelőször azt érdemes megfigyelni egy szórakozóhelyen, hogy ki az, aki csak ágyba akar vinni. A nőcsábászok tipikus testhelyzete a cowboy-állás, ami nem véletlenül kapta a vadnyugat hőseiről a nevét: a filmekben ugyanis ők is gyakran hangsúlyozzák férfias erejüket ezzel a mozdulattal. Árulkodó az első zsebek környékén csípőre tett kéz, amelynek ujjai arra a bizonyos testrész felé mutatnak. Kétségtelenül erős vonzalomról árulkodik ez a gesztus, ami azonban sokkal inkább szexuális jellegű, mint romantikus.

Lehet bármi belőle?
Egy fokkal visszafogottabb az, aki csak enyhe terpeszüléssel próbálja arra a bizonyos területre irányítani a figyelmedet. Bár az ágy képe minden bizonnyal az ő fejében is felmerült, ha emellett érdeklődően beszélget veled, ez a mozdulat inkább csak tudatalatti dolog, és nem valószínű, hogy a valóságban is csak a szex miatt csábítana a pasi. Viszont, ha a testtartását egyéb mozdulatokkal is megerősíti, és miközben beszélgettek, például a lábfeje más lányra mutat, netán lopva a szemével is végigmér egyeseket, akkor biztos lehetsz benne, hogy elsősorban szexuális értelemben érdeklődik.

Ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy csak egyetlen éjszaka erejéig szeretne ágyba bújni a férfi - lehet, hogy hosszabb távra tervezne veled, csak éppen nagyon fontos számára a szex. Amennyiben azonban te is szívesen veted bele magad a testi szenvedély örömeibe, lehet, hogy pont ő a te embered.

A félszeg, aki komolyan gondolja
Ha a férfi komolyan gondolja a dolgot, akkor nem vesz fel zavarba ejtő mozdulatokat, sőt inkább ő lesz félszeg egy kicsit. Amennyiben úgy érzi, hogy minden szón és mozdulaton eldőlhet, hogy hajlandó vagy-e vele másodjára is találkozni, biztos lehetsz benne, hogy csak óvatosan mer majd elcsábítani. Az irántad érzett vonzalma persze arra sarkallja, hogy megpróbáljon egyre közelebb férkőzni hozzád, egészen addig, amíg netán meg is érinthet - de mindezt nem fogja tolakodó módon megtenni.

Ő az, aki legfeljebb egy kósza hajtincset igazít ki a látóteredből, vagy megsimogatja a karodat és mindkét lába feléd fordul, végtagjait nem teszi keresztbe, hanem nyílt, érdeklődő testtartással figyeli minden egyes rezdülésedet.

A testbeszéd fontos és érdemes rá odafigyelni, azonban ne ez legyen az elsődleges szempont. A híres női megérzés még soha nem csapott be minket.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.