"Már nem vagyok szingli" - interjú Kasza Tibivel

Kasza Tibivel beszélgettünk, aki nyughatatlanul keresi az újabb és újabb kihívásokat az életében.

Hosszú éveken keresztül a Crystal együttes oszlopos tagja voltál. Azóta viszont a saját utadat járod. Hogyan értékelnéd azt az időszakot?

Tibi: Akkoriban rengeteget kísérleteztünk és bontogattuk a szárnyainkat: különböző műfajokat és hangszereket kipróbáltunk. Ez az időszak igazából a legmeghatározóbb korszakot jelzi az életemben. Majd kiutaztam Kínába és tavaly év végén ezt a korszakot lezártuk.

 
Régi álmod volt egy teljesen más kultúra részesének lenni vagy hirtelen ötlettől vezérelve döntöttél az utazás mellett?

Tibi: Részben spontán ötlet volt: ki szerettem volna mozdulni abból, amiben voltam, keresni akartam egy kalandot. Szükségem volt rá, hogy egy ilyen élménynek alávessem magam. Az volt a lényege az utazásnak, hogy tapasztalatot gyűjtsek, élményekkel gazdagodjak, illetve megtaláljam azt, amit kerestem, majd folytassam az itthoni életemet.

 

Ha az ember elszakad a megszokott környezetétől és új helyen tölt el egy kis időt, van ideje elmélkednie és átértékelnie életét. Veled történt ilyen?

Tibi: Igen, ilyenkor az ember nagyon sok mindent átértékel, hiszen távolról sokkal tisztábban lehet szemlélni a dolgokat és olyan dolgokat meglátni, amelyeket egyébként nem sikerült volna. Ez az utazás minden szempontból meghatározó volt számomra: akár a fotózás tekintetében, akár a szólókarrierem végett - az első dalomat Kínában írtam. Emellett egy lelki feltöltődés volt.

  
Az utóbbi időben elég sok minden történt Veled. Zenélsz, fotózol. Melyik áll legközelebb hozzád?

Tibi: Természetesen az első. Elsősorban én zeneszerző és énekes vagyok és csak másodsorban fotós. Jelen pillanatban a szólókarrierem építése foglalja el az első helyet az életemben.

 
A Szépségkirálynő választás fotósa és zsűritagja is voltál egyben. Hogy érezted magad a műsor alatt? A lányokkal meg voltál elégedve?

Tibi: Nagyon jól éreztem magamat a műsorban. A három királynővel - a verseny három helyezettjével -, és a különdíjassal is teljes mértékben elégedettek voltunk. Ez egy nagyon érdekes kihívás volt, ilyen kaliberű szépségversenyt még nem zsűriztem, kisebbet már igen.

Szeretsz a reflektorfényben élni? Nem vágysz néha egy kis nyugira?

Tibi: Az életemben mindig meg volt a nyüzsgés és a csend is. Szerintem az élet fent tartja az egyensúlyt: van, hogy zajlik az élet és reflektorfényben vagyok, de vannak időszakok, amikor csendre vágyom, és elvonulok, ilyenkor meg tudom találni a nyugalmamat és a belső egyensúlyt.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Az 59 éves színésznő új memorájában tekintett vissza élete egyik legbizarrabb élményére.
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.
Lifestyle
Még az egyszerű KRESZ-szabályokkal is érdemes időről időre foglalkozni, hiszen ezek betartása az alapja a biztonságos közlekedésnek.
Lifestyle
A fekete farmernadrág könnyen veszíthet eredeti, intenzív tónusából, ám ha ügyelsz néhány apró, mégis nélkülözhetetlen lépésre a mosás során, nem kell majd attól félned, hogy kedvenc darabod megfakul...
Fashion&Beauty
Ez a meleg, kényelmes és stílusos lábbeli nem hiányozhat egyetlen nő cipősszekrényéből sem.
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.