Varga Viktor nem örül maradéktalanul a bajnoki övnek: "A dalai lámát akartam megverni"

Vasárnap este került sor a Sztárbox Szuperdöntőjére, ahol a hírességek erejüket nem kímélve küzdötték át magukat ellenfeleiken, hogy egy végső megmérettetésen elnyerhessék kategóriájuk bajnoki övét.

Igazi spártai harcos

Az RTL ökölvívó-gálaműsorának férfi könnyűsúly kategóriájában Sárközi Ákos és Varga Viktor csapott össze. Varga Viktor igazi spártai harcosként vonult a ringbe, majd négy menetben, egyhangú pontozással győzedelmeskedett és lett súlycsoportja bajnoka. Az énekes a Femcafe-nak adott interjújában elárulta, hogy nem emlékszik rá pontosan mi zajlott a ringben, állítása szerint "képszakadása volt, mert elvitték a szellemlovasok és ők irányították a testét a mérkőzés alatt." Bár elnyerte a bajnoki övet, nem elégedett maradéktalanul, mert szeretett volna kiütéssel győzni, de hozzátette, hogy a jövőben is folytatni fogja a boxot, csak nem ilyen intenzitással. Az elmúlt egy évben mindent feláldozott a boxért, napi két edzése volt, mert azt állítja, ha ő csinál valamit, azt csakis teljes erőbedobással teszi.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi lesz Varga Viktor első dolga, most hogy véget ért a Sztárbox, akkor kattints a videóra:

Lead kép: Femcafe

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
A mai nappal kezdetét vette a kínai holdújév és vele a Fa Kígyó éve: cikkünkben most eláruljuk, mire számíthatnak az előrejelzések szerint idén a különböző jegyek.
Sztárok
Egészség
Bár egy alapvetően a szervezet számára nagyon fontos és általános vitaminról van szó, az adagolását illetően azért nem árt vele vigyázni.
Sztárok
A 49 éves Eva Longoria sokakat lenyűgözött a közelmúltban közzétett fürdőruhás fotóival, ám többen is kiszúrtak egy érdekes részletet, amit a poszt alatti kommentszekcióban is téma tárgya lett.
Fashion&Beauty
Madonna 28 esztendős lánya, Lourdes Leon merész, teljesen átlátszó szerelésben hódította meg a párizsi divathetet.
Lifestyle
A Bak ma bármit elérhet, amit a fejébe vesz. Napi horoszkóp.