Tabuk a szexben, avagy perverzet is kérhetsz az ágyban?

Egy egészséges és kiegyensúlyozott kapcsolatban úgy illenék, hogy ne legyenek tabuk. Mégis gyakran nem merünk vágyainkról mesélni, nem hogy megvalósítani azokat. De vajon miért van ez így?

A szexről sokan nehezen beszélnek, nem csak a legbizalmasabb barátoknak, de annak is akit ez közvetlenül érint a párjukkal. Persze mindez érthető, hiszen ez a legintimebb dolog ami csak történhet velünk, és nem szívesen teregetjük ki a magánéletünket, pláne akkor nem ha gondok akadnak. Kedvesünkkel is ezért nehéz ilyen dolgokról beszélni, mivel nem szeretnénk megbántani, ha esetleg vele van probléma. Pedig nagyon fontos volna megbeszélni mindent. Főleg ha szexről van szó, mivel a szexszel kapcsolatos problémák sem oldódnak meg maguktól. Ketten kell dolgozni rajta. Szexuális vágyainkról pedig már csak azért sem szeretünk beszélni, hátha a másik fél úgy fogja fel, hogy nem felel meg számunkra, ezért szeretnénk újítani. Pedig nem erről van szó.

Mindenki fantáziálgat, aki tagadja, az hazudik. Ez teljesen természetes, ahogy a fantáziálások megvalósítása is, egészséges kereteken belül. Amíg mind a két fél számára megfelel valami addig lehet csinálni, és csak olyat, amibe mind a ketten beleegyeztek. Csak azért ne tegyünk meg semmit, mert a másik szeretné, de mi magunk nem igazán értünk vele egyet, hiszen erre akár a kapcsolatunk is rámehet. Ugyanígy működik fordítva is, nem szabad a másikat semmibe sem belerángatni, rákényszeríteni, érzelmileg vagy szexszel zsarolni meg pláne nem, azzal pont az ellenkezőjét érhetjük el. Szépen lassan kell beadagolni a dolgokat, de először mindenképpen beszéljük meg. Ilyenkor elmondhatjuk, hogy ez nekünk miért fontos, miért izgat, és hogyan szeretnénk kivitelezni, ha a másik fél is bele megy. Ha visszautasít, akkor sincsen semmi baj, el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Ha esetleg felénk fordulnak olyan kéréssel, amit nem szívesen tennénk meg, akkor fontos, hogy a kapcsolat érdekében megértőnek mutatkozzunk a másik féllel szemben, és megmagyarázzunk hogy miért nem értünk egyet a kérésével. Időközben lehet hogy meggondoljuk magunkat, már csak ezért sem szabad kézzel-lábbal tiltakozni minden ellen, meg persze azért, hogy párunk érezze, a szeretetet és a törődést, még akkor is, amikor éppen visszautasítjuk, az adott esetben.

Vannak akik például nem értenek egyet az orális szexszel, van aki nem szereti csinálni, van aki azt nem szereti, ha neki csinálják - mások a szex egyéb formáitól idegenkednek. Ennek több oka is lehet: neveltetés, tapasztalat vagy annak hiánya, környezet, vallási nézetek, etc. Ilyenkor, ha valaki hajlandó nyitni, és megértetjük vele, hogy nincs azzal semmi baj, ha ilyen vagy olyan módon elégítjük ki a másikat, akkor nagyon óvatosan, lépésről-lépésre kell közeledni felé. Nem szabad ajtóstul rontani a házba, mert azzal épp az ellenkezőjét érjük csak el, és még jobban ellenezni fogja a dolgot. A lényeg, hogy ne féljünk megosztani fantáziáinkat kedvesünkkel, mert az elfojtások visszacsaphatnak, és persze megfosztjuk magunkat a lehetőségtől, hogy valóra váltsuk vágyainkat.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Korda György is a jelöltek között volt férfi zsűritag kategóriában a Televíziós Újságírók Díjátadón – a gálán az énekessel és Balázs Klárival népszerűségük titkáról, valamint idei terveikről...
      Utazás
      Hadja Lahbib, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa minden EU-s állampolgártól "72 órás önellátást" kér.
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...