Feledésbe merült diéták

Rengeteg diétáról hallhatunk mostanában, és mindig csak egyre több lesz. Napjainkban annyira megszaporodtak a diéták, az ember azt hinné, hogy csak most találják ki őket. Pedig néhány nem is új, sőt a korábbi századok divatos diétáira épülnek. Miért gondoljuk, hogy a divatosabbak hatékonyabbak is?

Az egyik fogyókúránál a kalóriákat kell számolni, a másiknál a szénhidrát van száműzve, a harmadik azt szabja meg mit mivel együnk, és akkor csak néhányat említettem a sok közül. Ha valami egyszerűbbet szeretnénk kipróbálni, talán érdemes kicsit a múltba tekinteni, és előhalászni a feledés homályába merült módszereket.

Száz évvel ezelőtt a nők dereka átlagosan 25 centivel volt keskenyebb, mint ma, a férfiak pedig átlagosan 10 kilóval kevesebbet nyomtak. Vajon eleve egészségesebben táplálkoztak, vagy csak megvoltak a saját módszereik az áramvonalak megőrzésére?

A brit Chanel 4 jóvoltából készült is egy sorozat ezekről az elfeledett fogyókúrákról egy verseny keretében. A sorozat elkészítésében nyolc önkéntes vett részt, akik 24 napig követték az utasításokat. A fogyni vágyóknak Sir Roy Strong angol történész előírásait kellett követniük, egy festői kastélyban, korabeli öltözetekben. Sir Strong szerint manapság az a legnagyobb probléma az emberekkel, hogy csak elveszik ami kell nekik, még akkor is ha semmi szükségük nincs rá.

Hízlaló pótcselekvés - evés
Nem csak azért eszünk mert éhesek vagyunk, vagy szükségünk van rá, hanem egyfajta pótcselekvés. Gondoljunk csak arra, amikor megkívánjuk a csokit, vagy mennyi cukrozott üdítőitalt fogyasztunk, vagy a filmezés közben a nasikra. Ezekre mind nincs szükségünk, de esszük, mivel megtehetjük. A történész az elfeledett diéták és a testmozgás betartása mellett, ennek is külön figyelmet szentelt programjában.

A csoportot három csapatra bontották, mindegyiknek egy az adott kor diétáját kellett betartani. Hárman egy Viktória korabeli diétát követtek az 1860-as évekből, mely lévén egy szénhidrát szegény diéta, szinte csak húsok és zöldségek fogyasztásán alapul. Ketten egy Edward korabeli fogyókúrának vettették alá magukat, az 1900-as évek elejéről, ők lényegében mindent ehettek, de minden egyes falatot 32-szer kellett megrágniuk. A harmadik csoportban hárman egy 1920-as években divatos diétával próbálkoztak, mely egyben az első kalóriaszámláló diétának is minősült.

A szénhidrátok száműzése
A Viktória korabeli diéta lényege hogy teljesen kizárja a szénhidrátokat és a cukrokat, így cukorbetegek számára is kiválóan alkalmas. Nem lehet a diéta alatt tejet, vajat (tejtermékeket), kenyeret (a zsömle és a kifli is ennek minősül), cukrot és természetesen sört fogyasztani. Kerülni kell továbbá a krumplit és a gyökérzöldségeket, a disznóhúst, a borjút, a lazacot, a heringet és az angolnát (bár ez utóbbit manapság nem nehéz).

32-szer rágjuk meg az ételt?
Az Edward korabeli diéta talán a legelfogadhatóbb, de persze nem könnyű 32-ig számolni, amikor majd' kiesik a szemünk az éhségtől. Sőt az diéta kitalálója, Horace Fletcher szerint, ideális esetben addig kell rágni, amíg folyékony halmazállapotú nem lesz az étel.

Fletcher szerint a reggeli nem minősült elengedhetetlen étkezésnek, így a reggelit akár el is lehet hagyni, esetleg némi pirítóst és gyümölcsöt fogyaszthatnak. De ezenkívül annyit lehet enni amennyit csak akarunk, és akkor amikor akarjuk, hiszen ilyen tempó mellett, amit a 32-szeri rágás engedett, fele annyit is alig tud megenni az ember, mint általában.

A kalóriaszámláló diétáról hallottak talán eddig a legtöbben. A maximális napi 2000 kalóriát 1200-ra kell csökkenteni, de bármit lehet enni, amíg nem lépjük át az 1200-as felső határt. Ajánlott elhagyni a szénhidrátokat, a cukrot és a zsírt. Tejtermékeket viszont nyugodtan fogyaszthatunk, sőt a legjobb, ha 200-300 kalóriát fedeznek is. És persze ügyeljünk arra, hogy naponta legalább háromszor étkezzünk, de négyszer vagy ötször az ideális, mint minden fogyókúránál általában.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Fashion&Beauty
A divatvilág egyik időtlen kiegészítője, amely nemcsak praktikus, hanem elegáns és karakteres is. Az utóbbi szezonokban különösen felkapottá vált, nemcsak a klasszikus fekete és barna árnyalatokban,...
Egészség
A többség az íze, vagy éppen az élénkítő hatása miatt issza a kávét, na de a fogyás miatt? Megmutatjuk, hogy van-e benne igazság!
Sztárok
Dobók Kata anno egy reklám, valamint A miniszter félrelép című alkotás miatt is felkerült alaposan a térképre.
Utazás
Persze a 38 vizsgált autómodellből elég sok érte el a maximális ötcsillagos minősítést, de egy Magyarországon is kedvelt márka csak 3 csillagot kapott.
Egészség
Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási...
Lifestyle
Ha kiválóan működő ösztönökkel és átlagon felüli megfigyelőképességgel rendelkezel, akkor bizonyára sikerrel veszed ezt az akadályt.