Gregor Bernadett biztosan perel

Gregor Bernadett és Magyar Attila nem hajlandók elállni a pertől, amivel a Bagi-Nacsa párost fenyegették meg nemrégiben.

Hét hete robbant ki a botrány a Fábry Show-der című RTL klubon futó műsorban bemutatott paródia miatt, melyben Bagi Iván, és Nacsa Olivér egy ágyjelenetben vitte színpadra Magyar Attila és Gregor Bernadett alakját. 
 
Igaz, hogy mindketten közszereplők vagyunk, de nem közszereplőként parodizáltak minket, hanem mint magánembert. Ha egy színházi fellépésből készítettek volna paródiát, azzal nem is lenne semmi bajunk, valószínűleg nevetnénk is rajta”- Nyilatkozta Gregor a Blikknek.
Nacsa Olivér így védekezett: „Soha nem az volt a célunk, hogy a munkánkkal valakit is a sárba tiporjunk. De azt is be kell látni, hogy nem mi voltunk az ötletadók, nem mi rendeztük a jelenetet. Másrészről a műfaj legnagyobbja kért fel minket erre, akinek mi nagyon sokat köszönhetünk, lehet jobban át kellett volna gondolnunk ezt az egészet”
 
Érvelését Gregor is elfogadta, de hiába a békítési kísérlet a Frizbiben, nem tekint el attól, hogy valaki megfizessen az arcátlan jelenetért, még ha ez nem is a parodista páros lesz.

 

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.
Lifestyle
Elképesztő, hogy milyen messzire tudnak elmenni az internetes bűnözők, hogy megszerezzék a Windows felhasználók adatait.
Egészség
Van egy olyan szuperélelmiszer, amit csak kevesen ismernek, pedig hihetetlen hatással van a szervezetre, ha rendszeresen fogyasztjuk - segítségével akár tovább is élhetünk a tudomány szerint.
Sztárok
Vadon Jani már több mint egy éve nincs ott Sebestyén Balázsékkal a stúdióban. Anno nagyon rettegett attól, hogy ez a celeb fogja váltani.
Home&Design
A karácsony utáni dekorálás lehetőséget ad arra, hogy a tél varázsát új szemszögből közelítsük meg. Egy kis odafigyeléssel és kreativitással az ünnepi hangulatot meghagyhatjuk a múltban, miközben egy...