Mutasd a szemed, megmondom, ki vagy!

„A szem a lélek tükre” - tartja a mondás, nem véletlenül, ugyanis szemünk sok mindent elárulhat személyiségünkről. Lássuk, melyik szemszín, milyen jellemre vall!

Észrevetted már, hogy általában minden kisbabának kék szeme van? Az emberek többsége kék szemekkel születik, ám ez nem a végleges szín. A szemszínt a melanint kódoló gén határozza meg.  A melanin nevű festékanyag felelős a szem, a haj, és a bőr színéért. A végleges szemszín, úgy 6 hónapos korban látható, de az sem meglepő, ha tinédzserkorban változik meg.

Kék szem
Az európai emberekre a legjellemzőbb, legnagyobb százalékban az izlandiak büszkélkedhetnek kék szemekkel. Általában nyitott, barátságos, és őszinte személyiséget takar. A tudósok szerint a kék szemmel rendelkezők előszeretettel választanak ugyanolyan szemszínű párt, legfőképpen a férfiak, ugyanis így az apa kiléte biztosabban megállapítható. A kék szeműek vidámak és önbizalommal teltek, ugyanakkor érzékenyek mások problémáira, ezáltal jó barátnak bizonyulnak. Nyugodt természetük miatt nehezen jönnek ki a sodrukból.

Zöld szem
Tiszta, zöld színű szemmel igencsak kevesen rendelkeznek, mindösszesen 2% büszkélkedhet vele. Azonban sokkal többen vannak azok, akiknek szeme zöldes árnyalatú. A zöld szemszín misztikus, hipnotikus hatással bír, titokzatossággal és érzékiséggel teli jellemre vall. Akinek ilyen a szemszíne, annak komoly és szorgalmas személyisége van, de kreatív gondolkodásra is utal.

Barna szem
A legjellemzőbb szemszín az ázsiai és a dél-amerikai lakosság körében. A kutatások során, fény derült arra, hogy a néhány ezer éve élt őseinknek kivétel nélkül barna szemük volt, és a többi színárnyalat a genetikai mutáció során jött létre. A barna szemű emberekről azt mondják, hogy hűségesek, határozottak, de nem elég kreatívak. A barna szemnek különböző árnyalatai vannak. A világosbarna szemek tulajdonosai sokoldalúak, könnyen alkalmazkodóak, szeretik a társaságot és a szórakozást, míg a sötétbarna szempárral rendelkezők jellemzője, a harciasság és a szenvedély.

Szürke szem
A szürke szemű emberek többségének erős temperamentuma és vezetői ambíciói vannak. Unalmasnak semmiképpen sem mondhatóak, ugyanis imádják a változatosságot, ennek ellenére óvatosak és megfontoltak. A kapcsolataikba sokat fektetnek, de el is várják, hogy viszonozzák azt. Egyébként igen ritka szemszín, emiatt igazán különleges.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Te és a családod is imádjátok a krumplipürét, viszont szeretnétek a szokásosnál izgalmasabban fogyasztani? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt bizony nektek találták ki!
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.
      Lifestyle
      Az Ikreknek meglepő fordulatot tartogatnak a csillagok. Napi horoszkóp.